Obama nem használhat iPhone-t

Czipperer Dia, 2013. december 11. 13:05

A The Guardian számolt be arról, hogy még Barack Obama esetében sem tettek kivételt: mivel az iPhone nem elég biztonságos, az amerikai elnök és a Fehér Ház munkatársai nem használhatják a készüléket.

Barack Obama már korábban fellebbezett az iPhone betiltás ellen, amely az akkori Samsung-Apple szabadalmi vita kapcsán rajzolódott ki. Akkor sikerült élnie jogával, ám ezúttal hiába ő az amerikai elnök, mégsem használhat iPhone készüléket, és ez ellen nem tehet semmit.

 

 

Biztonsági tanácsadók szerint ugyanis nem elég biztonságos a készülék, ezt Barack Obama is elmondta  egy sajtóeseményen. Két lányának – Sashának és Maliának – azonban éppen ilyen telefonja van, és, ahogy az elnök fogalmazott: „úgy tűnik, sokat használják”. Így máris ott a kikapu az elnök számára is.

 

Obama az Egyesült Államok első olyan elnöke, aki e-mailezik, és még 2009-ben az NSA-val is harcolt azért, hogy BlackBerryt használhasson – ám itt is maximálva van, hány emberrel tarthatja a kapcsolatot (10 ember). Ám, most nem sikerült csatát nyernie, ő és a Fehér Ház személyzete sem használhatja az Apple okostelefonját.

 

Bár a leleményes elnök itt is próbál rést találni, ugyanis van egy iPad 2 táblagépe: a korlátozás pedig csak az iPhone-ra vonatkozik. Ezt az eszközt még Steve Jobs személyesen adta neki, még 2011-ben.

 

Forrás: TheGuardian.com

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05