Instagram Direct – nem csak küldhetünk, törölhetünk is

Czipperer Dia, 2013. december 18. 15:19

Az Instragram új szolgáltatásával, a Directtel privátan küldhetünk ismerőseinknek képeket. Ám nem csak erre van lehetőségünk, ezeket ugyanis bármikor törölhetjük, ha nem szeretnénk, hogy továbbra is lássák őket.

Az Instagram Direct szolgáltatásával lehetősége nyílik a felhasználóknak – amellett, hogy privátan üzenhetnek – arra is, hogy az elküldött képeket bármikor töröljék a másik fél telefonjáról.

 

 

Ez egy hasznos újdonság, hiszen bármikor előfordulhat az az eshetőség, hogy már nem szeretnénk, hogy az illető lássa az adott tartalmat. Ilyenkor ezeket egyszerűen törölhetjük, így a másik fél nem látja többé.

 

Ám, mindezt nem lehet olyan észrevétlenül végrehajtani. A Mashable tesztüzenetben kipróbálta, hogyan működik ez a lehetőség, és azt tapasztalták, hogy ha akkor törlik a tartalmat, mielőtt azt a címzett látná, kap értesítést arról, hogy üzenetet küldtünk neki. Továbblépve pedig az alkalmazás értesíti a felhasználót, hogy az üzenetet időközben törölték.

 

A Snapchatnek is van hasonló megoldása, amely lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy egy adott tartalmat csak korlátozott ideig, például csak néhány percig érhessenek el a címzettek.  Más szolgáltatásoknál is találkozhatunk hasonlóval, például a Gmail esetén, ahol, miután elküldtük az üzenetet, visszavonhatjuk azt.

 

Forrás: Mashable.com

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05