A Sixt Magyarország Gerával forgatta legújabb reklámfilmjét

forrás: Prím Online, 2013. december 22. 09:02

Gera Zoltán és a Sixt Autókölcsönző kapcsolata nem új keletű, már-már barátinak is mondható. Ezen apropóból született a gondolat, hogy mind a Sixt, mind pedig Gera számára egy egymás munkásságát támogató, mindkét fél számára előnyös együttműködést hozzanak létre, mely mint a későbbiekben látható is lesz, reklámfilm formájában öltött testet.

A forgatásra 2013 nyarán került sor, ám a konkrét ötlet megszületése előtt hosszú időn keresztül zajlottak az egyeztetések a videók témáját illetően: hogyan is lehetne összekötni Gera 2013-as évét, sajnálatos sport sérülését és a Sixt Autókölcsönző tevékenységét?


Minden bizonnyal a magyar sportkedvelő közönség legtöbb tagja tisztában van vele, hogy 2013 futball szempontjából nem Gera Zoltán éve volt: egy januári sérülés miatt 11 hónapot kellett kihagynia a játékból. A videóhoz a végső ötletet így tehát a sérülés ténye adta. 

 


Egy fárasztó orvosi vizsgálat után ültessük repülőre szomorú főhősünket, legyen egy kellemesnek távolról sem mondható útja Budapest felé, a leszállás után vegye át a Sixttől bérautóját, végül pedig találjon békére a Sixt Magyarország által nyújtott gépkocsi biztonságot és megnyugvást sugárzó elemei között.


Az első videó megtekintése után lehetőségünk van arra, hogy kiválasszuk az út folytatását: szeretnénk Gera mellé ültetni a repülőutak kedvencét, a síró csecsemőt és édesanyját? Megtehetjük! Ha ez nem elég, ültessük inkább egy elvakult rajongója mellé! Ha ezt még mindig nem érezzük elég kínzónak, borítsuk rá egy egész zsúrkocsi tartalmát, ezt mindenki szereti.


Egy biztos: nem lövünk le nagy poént a videók végével kapcsolatban, ha eláruljuk: a Sixt és Gera Zoltán kapcsolatából rossz dolog nem sülhet ki. A vég természetesen happy end, ahogyan az élet is happy end-et produkált: Gera novemberben visszatért a pályára és erősebbnek érzi magát, mint valaha!


Mind a Sixt Autókölcsönző bérlőinek, mind pedig Gera Zoltán rajongótáborának Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánunk a videókkal:  https://www.youtube.com/watch?v=CEeA4pKopwA


Amennyiben szeretne 5 napon keresztül akár 5 értékes ajándékhoz is hozzájutni, válaszoljon jól a Sixt Magyarország Facebook oldalán elérhető Gera-Sixt videókra vonatkozó napi kérdésekre és nyerjen egy hétvégére Toyota Auris Hybrid tesztvezetést!
 

Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az ABB E-mobility a SMART márkájú villanyautót vásárlók otthonában kínál járműtöltési megoldást

A járművezetők régóta élhetnek azzal a lehetőséggel, hogy a járművüket már a vásárlás helyszínén testre szabhatják. Az új, prémium kategóriás, intelligens, teljesen elektromos hajtású SMART autómárkával ezt a választási lehetőséget és rugalmasságot most az otthoni töltő telepítésére is kiterjeszthetik, és az ABB E-mobility által nyújtott otthoni fulfillment (rendelésteljesítési) szolgáltatásnak köszönhetően könnyedén megszervezhetik a telepítést.

2024. március 25. 10:28

Átadták Magyarország legnagyobb autótöltő állomását

A Metrodom, a Smart Digital és a KIA  közös Metrodom IN/Charge esemény keretében adta át Magyarország eddigi legnagyobb autótöltő állomását a Metrodom River mélygarázsában. A lakópark több ütemben fejlesztett töltési infrastruktúrája összesen 336 EV autó töltésére lesz képes világviszonylatban is kiemelkedő technológiai teljesítménnyel.

2024. március 23. 13:55

Erősödő partnerség a BMW-vel

Az Állam- és Jogtudományi Kar, valamint a Gazdaságtudományi Kar csatlakozásával bővült a BMW és a Debreceni Egyetem közötti stratégiai együttműködési megállapodás. A szerződésmódosítást kedden írták alá az egyetem és az autógyár vezetői.

2024. március 21. 14:43

A Continental nyári gumiabroncsa elnyerte az Auto Bild legjobb értékelését

A Continental PremiumContact 7 abroncsa „Példás" minősítést nyert el a német Auto Bild szaklap által legutóbb közzétett teszten (24/03/07. szám), melyen 54 másik nyári autógumit vizsgáltak. A 205/55 R 16 méretű nyári modelleket egy VW Golf VIII-on tesztelték. Az Auto Bild szerkesztői értékelésükben a következőket írták a PremiumContact 7-ről: „Prémium futófelületi mintázat, példaértékű teljesítmény vizes és száraz úton egyaránt, a legrövidebb vizes és száraz féktávolság, jó futásteljesítmény". A Continental Uniroyal márkájú RainSport 5 abroncsa „kielégítő” minősítést kapott a vizes időjárási körülmények között tanúsított tulajdonságainak köszönhetően.

2024. március 19. 14:43

Együtt száguld az autóipar és az SAP a digitális jövő felé

Figyelemre méltóan gyors változásoknak lehetünk tanúi manapság az autóiparban – gondoljunk akár a vezetéstámogató rendszerekre, az elektrifikációra vagy az újrafelhasználásra. Átalakulnak a vásárlási szokások is, az autószalonok helyett egyre többen vesznek járművet online. A generatív mesterséges intelligencia pedig várhatóan még több változást kényszerít ki. Az iparág saját versenyképességének fenntartásáért nagy figyelmet fordít a digitalizációra. 

2024. március 18. 09:56

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05