Weboldal készült a svábok jelenlétének bemutatására

MTI Sajtóadatbank, 2014. január 8. 07:45

Internetes honlap készült a 18. századi délnémet kivándorlók világának és négy Duna-menti országban élő leszármazottaik jelenlétének bemutatására a napokban.

Szalay Tamás projektmenedzser a kezdeményezésről tartott keddi, pécsi sajtótájékoztatón elmondta: a részben európai uniós támogatással indult honlap segítségével az érdeklődők nyolcvan olyan, köztük húsz magyarországi települést ismerhetnek meg, ahol felfedezhetők az egykori német jelenlét nyomai, illetve kulturális és gazdasági életükben a mai napig meghatározó a német lakosság.


 

A www.danube-places.eu oldal által kínált virtuális utazás során a látogatók a Duna mentén eljuthatnak az egykori német kivándorlók délnyugat-németországi területeiről a dunai svábok lakóterületeire: Budapestre, Szatmárnémetibe, Pécsre, Temesvárra, vagy Újvidékre. Megtalálhatják a fontosabb épületeket, műemlékeket, a dunai svábok történetével kapcsolatos turisztikai célpontokat.
 

Szalay Tamás hangsúlyozta: az oldal létrehozása nemcsak kulturális és történelmi, hanem gazdasági szempontból is fontos lehet, mert az érintett települések felkelthetik a világon élő német közösségek figyelmét, s ez turisztikai vállalkozások bevonásával, jó programkínálattal erősítené az idegenforgalmat.
 

W. Müller Judit, a Janus Pannonius Múzeum megbízott igazgatója utalt rá, hogy a honlap indítását az a délnémet kivándorlókról szóló és hét városban bemutatott nemzetközi kiállítás előzte meg, amely tavaly nyáron Pécsre is eljutott.
 

Az ulmi Donauschwabisches Zentralmuseum főszervezésében létrejött, Migráció a Duna térségében című tárlat kilenc múzeum anyagából válogatva, több mint száz tárgyon keresztül mutatta be a Baden-Württembergből Kelet-Európába tartó svábok kivándorlásának és letelepedésének folyamatát.
 

Az első német telepesek 300 évvel ezelőtt indultak el Kelet-Európa felé, hogy új otthont teremtsenek maguknak, mert bizonytalannak látták jövőjüket. A 18. század folyamán több mint 400 ezren a Magyar Királyságba költöztek.
 

A Magyarországon egységesen svábnak nevezett bevándorlók és a kelet-európai, délkelet-európai népek közötti kapcsolatból új kultúra jött létre: a Duna-menti svábok kultúrája. A svábok több száz évig éltek békességben Magyarország, Románia, Szerbia és Horvátország területén, a második világháborút követően azonban nagy részük a kitelepítések következtében kénytelen volt elhagyni otthonát. Közülük sokan éppen őseik hazájába, Baden-Württembergbe tértek vissza.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Jövőbe mutató adatvizualizációs megoldások az SAP és az IFUA Horváth versenyén

Kihirdették az SAP Hungary és az IFUA Horváth adatvizualizációs versenyének nyerteseit. Ötven csapat mérte össze tudását az egyetemi és vállalati szférából. A versenyzőknek az SAP új döntéstámogató eszköze, az SAP Analytics Cloud (SAC) segítségével kellett a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által biztosított adatokból látványos és lényeges összefüggéseket bemutató adatelemzéseket készíteniük és prezentálniuk. 

2024. április 17. 19:55

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Mesterséges intelligenciával készítik össze az Unilever B2C webshopjának rendeléseit

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége bővült és egy 14.500 négyzetméteres raktári terület kezelése mellett immár az Unishop raktárlogisztikai és fullfilment kiszolgálását is végzi. 

2024. április 17. 14:50

Nagy rekesznyílású és nagy látószögű zoomos Sony objektív

A Sony örömmel jelenti be a full-frame α (Alpha) E-bajonettes objektívek legújabb tagját. Az FE 16-25mm F2.8 G egy nagy rekesznyílású, nagylátószögű zoomobjektív, amely a 16 mm és 25 mm közötti teljes zoomtartományban F2.8 maximális rekesznyílást tart fenn, és kompakt, könnyű kialakításának köszönhetően a kiváló képminőséget nagyszerű hordozhatósággal kombinálja.

2024. április 17. 13:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09