Tim Cook: az Apple legjobb napjai még előttünk állnak

Czipperer Dia, 2014. február 13. 09:21

Tim Cook, az Apple feje a The Wall Street Journalnak adott interjút, melyben sok érdekes, eddig ki nem mondott dologról beszélt, és kiderült, hogy pozitívan vélekedik a vállalat jövőjét illetően.

Tim Cook továbbra is bízik az Apple növekedésében, amely az elmúlt éveket is végigkísérte. Reméli, hogy mindez a jövőben is folytatódni fog. Az elmúlt időben a befektetők aggódtak amiatt, hogy az Apple nem fejlődő vállalat többé. Cook azonban nem borúlátó e tekintetben. Úgy véli, hogy bár a legújabb számok nem olyan kifejezőek, ő még nem látott olyan mértékben fejlődő vállalatot, mint az övé.

 

Az elmúlt évet is sikeresnek ítélte, hiszen számos termékkel előrukkoltak, és most volt az első olyan esztendő, amikor egyszerre két telefont is piacra dobtak. Úgy látja, „az innováció él az Apple-ben, és jól van”, ám képesek még ennél is többet letenni az asztalra.

 

Továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy bár kevesebb projekten dolgoznak egyszerre, de azokat igazán jól csinálják. Elmondta, hogy lesznek új kategóriák és újdonságok a jövőben, bár ezekről még nem tud beszélni. Ám, hogy felcsigázza az érdeklődést, hozzátette, hogy, aki ésszerűen gondolkodik, nem fogja azt mondani, hogy nem új kategóriákról van szó.

 

„Még nem értük el a plafont”

 

Szóba került az iPhone is, ennek kapcsán pedig a nagykijelző. Nem titkolta, hogy van még mit fejleszteniük az okostelefonok frontján, hiszen még egyáltalán nem érték el a maximumot az Apple termékek, mint ahogy az iPhone sem. A nagykijelzős változattól egyáltalán nem zárkóznak el: a technológia készen áll rá, viszont nem szeretnék feszegetni határaikat. Azonban ez nem jelenti azt, hogy sosem vágnak bele.

 

Azt is kifejtette, hogy szerinte nem a méret számít, hanem a felbontás, élesség, kontraszt, megbízhatóság.  „Olyat szeretnénk adni a felhasználóknak, amely minden tekintetben rendben van.” Sokféleképpen lehet egy kijelzőt értékelni, és ők inkább mindegyik aspektusra hangsúlyt fektetnek, mert tisztában vannak vele, hogy a képernyő „az ablak a szoftverhez”.
 

 

 

Az Android nem ad univerzális élményt

 

Tim az Androidhoz kapcsolódó véleményét is kifejtette. Elismerte, hogy bár jóval kevesebb alkalmazásuk van iPadre, mint amennyi Android táblagépekre (fél millió vs. egy millió), ám ennek okát abban látja, hogy, hogy a legtöbb táblagépes Android applikáció az okostelefonokra optimalizált appok „kinyújtott” változata.

 

Másfelől úgy véli, az Android nem ad univerzális élményt. Egy frappáns hasonlattal élt. Szerinte az Android olyan, mint Európa. Ez egy olyan név, amit az amerikaiak találtak ki, mert nem értették meg, hogy valójában több országból áll, és ezek különböznek egymástól. Az Android operációs rendszer könnyen testreszabható. Ezt a Samsung és az Amazon meg is tette. Úgy érzi, ez alapvetően egy töredezett tervezési filozófiát sugall az embereknek.

 

Nem halott a PC

 

Cook derülátó a PC-piacot tekintve, legalábbis, ami a Macet illeti. Nem adják fel a küzdelmet, nem állnak be a hanyatlók sorába. Elmondta, hogy még ezen a téren is tartogatnak újdonságokat. Szerinte, akik a jövőben PC-t akarnak venni, a Macet fogják majd keresni.

 

Mi a helyzet a Lenovo-Motorola üzlettel?

 

Cookot egyáltalán nem lepte meg ez a lépés, szerinte teljesen logikus volt. A Google egyszerűen megszabadult valami olyantól, amely számára veszteséges volt. Elismerte, hogy nehéz hardvert, szoftvert és szolgáltatásokat készíteni, és ezeket összehangolni. Pont ebben látja az Apple különlegességét.

 

Cook tehát bizakodó, szerinte a java még hátra van, és úgy tűnik, lapul még egy s más az Apple háza táján.

 

Forrás: WJS blog

Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

A No Fluff Jobs nemzetközi állásportál immár negyedik alkalommal elemzi a magyar, a lengyel, a cseh, a holland és az ukrán technológiai szektorban dolgozó nők fizetését, szakterületeit és készségeit, ám ezúttal más megközelítésből vizsgálta e témát. Elsősorban azt mérte fel, mikor kezdődött a nők érdeklődése e terület iránt, és kaptak-e támogatást céljaik megvalósításához. Az elemzés kitér a nemek közötti megkülönböztetésekre és egyenlőtlenségekre is.

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

Dömping árakkal, a hirdetési felületek leuralásával, tömegesen lehetetlenítheti el a hazai webáruházak működését a kínai e-kereskedő platform, a Temu. A csata még nem dőlt el, sürgős cselekvésre van szükség, különben megsínyli a hazai e-kereskedelmi piac jelentős része – figyelmeztet Szabó László a Growww Digital digitális marketing szakértője.

2024. március 6. 13:05

Magyar fejlesztők programján ámul a világ: Már nem csak tanul, teremt is a magyar MI

Az egészségügyi területen az adatok hiánya és költségessége korlátozza az MI fejlődését, különösen a bőrbetegségek esetén. A magyar MI fejlesztő csapat, az AIP Labs azonban létrehozott egy olyan fejlett, generatív MI-t, amely nemcsak tanul a meglévő forrásokból, hanem új adatokat is képes létrehozni, megkerülve a drága és nehezen beszerezhető címkézett adatok problémáját. Így szintetikus képeket tudnak alkotni olyan ritka bőrbetegségekről is, amelyekről jelenleg kevés információ áll rendelkezésre.

2024. február 27. 20:28

Magyar siker a bahreini Forma 1-en

A szezonnyitó Forma-1-es futam házigazdája, a Bahrain International Circuit (BIC) ma kiadott sajtóközleményében jelentette be, hogy a magyar Festipay készpénzmentes fizetés és integrált rendezvénymenedzsment szolgáltató cég által működtetett BIC PAY bevezetésével készpénzmentes fizetési rendszerre állnak át. 

2024. február 21. 16:15

Közös mentorprogramot indít a Corvinus és az OTP

A kiválasztott felsőbbéves corvinusos hallgatók közép- és felsővezetők irányításával négy hónap alatt megismerhetik a banki vezetői kultúrát és mindennapokat. 

2024. február 20. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09