A Comcast felvásárolná a Time Warner Cable-t

MTI Sajtóadatbank, 2014. február 14. 08:40

A Comcast közölte, hogy 45,2 milliárd dollárért hajlandó megvásárolni a Time Warner Cable-t (TWC), így az Egyesült Államok két legnagyobb kábeltelevízió- és szélessávúinternet-szolgáltatója egyesülhet.

A Comcast saját részvényeivel fizetne a Time Warner Cable-ért. A két cég úgy tervezi, hogy a fúzió még az év végéig végbemegy, de ahhoz még a verseny szabadságát szavatoló hatóságok hozzájárulása is szükséges. A Comcast, elébe menve az aggályoknak, az egyesült vállalat 34 millió előfizetője közül kész 3 millióról lemondani, hogy 30 százalék alatt tartsa a piaci részesedését. A philadelphiai központú és Washington térségében igen sikeres Comcastnak jelenleg 23 millió, a TWC-nek pedig 11 millió előfizetője van, zömmel olyan nagyvárosokban, mint New York és Los Angeles. Az egyesült céget a tervek szerint Neil Smit, a Comcast Cable vezérigazgatója fogja irányítani.
 

A Time Warner Cable felvásárlásával korábban egy kisebb rivális, a Charter is megpróbálkozott, sőt sajtóértesülések szerint a potenciális vevő a Comcasttal is tárgyalt a TWC piacainak felosztásáról.
 

A TWC 2009-ben vált ki a Time Warnerből, amely jelenleg is a CNN, az HBO és a Warner Bros tulajdonosa. A Comcast saját, új szoftverének átadásával a várakozások szerint jelentősen javíthat a TWC sokat bírált szolgáltatásának minőségén.
 

A Comcast 2011 és 2013 között összesen 30 milliárd dollárért vásárolta fel az NBC anyavállalatát, az NBCUniversalt, és már akkor erős monopóliumellenes aggályok hangzottak el. A Comcast, miután a tartalomszolgáltatásba is bevásárolta magát, egy olyan helyzetben igyekszik kiterjeszteni pozícióit a média- és a szélessávúinternet-piacon, amikor a klasszikus kábeltévé-előfizetések száma csökken az Egyesült Államokban.
 

Az alacsony árakkal operáló Netflix filmszolgáltató a tendenciát meglovagolva már több mint 31 millió amerikai előfizetőre tett szert, és Európában is terjeszkedik, harmadakkora sávszélességen, mint a kábeltévék.

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05