A Vine blokkolja a szexuális tartalmakat

Czipperer Dia, 2014. március 7. 12:07

A Twitter videómegosztó alkalmazása, a Vine minden egyértelműen szexuális tartalmat blokkol majd, vagyis ilyen jellegű összeállítások a jövőben nem kerülhetnek nyilvánosságra.

A Vine blogposztjában fejtette ki, hogy a jövőben tiltani fogják a szexuális jellegű tartalmakat. A posztban nagyon finoman fogalmaztak. Elmondták, hogy a videóknak van egy kis százaléka, amely nem illeszkedik a közösségükhöz. Ez az új szabályozás azonnal hatályba lép.

 

A Twitter applikációja 2013 januárjában jelent meg, és elég hamar kritika érte, amikor is egy pornográf videó véletlenül az ajánlott tartalmak közé keveredett. Természetesen a tartalmat eltávolították, és elnézést kérték. Az AppStore-ban az app korhatárát pedig 12 évről 17-re emelték.

 

Jelenleg a felhasználókat a hivatalos jogi nyilatkozatban figyelmeztetik, hogy gyakori, intenzív szexuális tartalommal vagy a meztelenséggel találkozhatnak. A Vine azonban már elkezdte a szükséges intézkedéseket ez ügyben. Az érintett felhasználókat az új szabály értelmében értesítik és felkérik, hogy távolítsák el ilyen jellegű tartalmaikat az oldalról.

 

Tudják jól, hogy ez az intézkedés a userek 99%-ánál nem igazán változtat semmit, de mégis fontos lépésnek tartják. Ahogy elmondták, nincs bajuk az interneten jelen lévő szexuális tartalmakkal, csak éppen nem szeretnének a forrása lenni ezeknek.

 

Forrás: BBC.co.uk

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05