Mikor hal meg a Facebook? Maximum, ha öngyilkos lesz…

forrás: Prím Online, 2014. március 13. 13:10

Több mint 300 fő részvételével zajlott az AllThingsFacebook konferencia, amelyet a Facebook hivatalos partnerrendezvényeként a Thinkdigital Hungary rendezett a Médiapiac.commal együttműködésben.

Több mint 300 szakmabeli részvételével zajlott március 6-án az AllThingsFacebook Budapesten, a Lurdy Moziban. Megtudhattuk: a Facebook él és virul, túlzóak tehát a hírek a közösségi hálózat haláláról, ugyanakkor a platform okos használatához még hosszú edukációs folyamat vezet. Jó és tanulságos példák azonban már most is vannak: ezt mutatták meg az elhangzott esettanulmányok, illetve ezért oszthatta ki a Thinkdigital és a Facebook a leginspirálóbb Facebook-kampánynak járó, félmillió forint értékű díjat.

 



„A konferenciát, ahogyan előtte jeleztük is, tudásmegosztó platformnak szántuk, és utólag is azt látjuk, hogy ez egy jó cél volt. A tanulás igényét mutatja, hogy a résztvevők több mint fele márkatulajdonosi oldalról érkezett, míg az ügynökségek között egyaránt találtunk kis, lokális és nagy, nemzetközi szereplőket, média-, kreatív- és PR-ügynökségeket egyaránt” – mondta Szabó Ákos, a Thinkdigital magyarországi vezetője, a konferencia főszervezője.

 

Az AllThingsFacebook előadói között szerepelt Sebastian Szmigielski, a Facebook ügynökségi kapcsolatokért felelős regionális vezetője, aki a Facebookról, mint performance marketing eszközről beszélt. Mint elmondta: a Facebook nem Google, azaz nem érdemes az utóbbinál megszokott stratégiákat erőltetni, ha performance szemlélettel kívánunk megjelenni a közösségi hálózaton. Az általa mutatott magyarországi adatok szerint a Facebookon átlagos elérése a 18-34 évesek körében főműsoridőben vetekszik a hazai televíziók összelérésével. (Forrás: Nielsen Közönségmérés, Facebook. A vizsgált időszak: 2013 december 9-15).

 



A pályafutása során számos nemzetközi díjat nyert Ryszard Sroka, a Facebook kreatív stratégája a kampányokban rejlő kreatív potenciált mutatta be gyönyörű példákon keresztül, ismét megerősítve azt, hogy a közösségi hálózat mára nem egy egyszerű PPC-platform.

 

Ez utóbbit Báder Szabolcs, a Brightly üzletfejlesztési vezetője is megerősítette: szemkamerás kutatásuk eredménye szerint a felhasználók leginkább a hírfolyamra és a kilépő oldalon elhelyezett hirdetésekre figyelnek. Utóbbival kapcsolatban a jófogás.hu kampányát vizsgálva 95% reklámvisszaidézési arányt mértek. Exkluzív kutatást hozott a konferenciára Kurucz Imre is: az NRC azt vizsgálta, miért fészbukoznak a felhasználók, illetve miképpen viselkednek a márkákkal és a hirdetésekkel kapcsolatban.


A konferencia előadója volt „Lefti”, a Mercedes hajdani első közösségi média menedzsere, aki mostanra saját tanácsadó cégét irányítja, illetve Matt Owen, az Econsultancy közösségimédia-vezetője.

 


   
Az esemény zárásaként Sebastian Szmigielski és Szabó Ákos átadták a leginspirálóbb Facebook-kampánynak járó díjat (képünkön), melyet az Intren nyert az Extreme Digital számára készített aktivitásával.

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Világdöntőben az ELTE programozói

A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.

2024. április 19. 09:44

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09