Másfélezer ember őrizetben telefonos spam-üzenetek terjesztéséért Kínában

MTI Sajtóadatbank, 2014. március 27. 14:28

Az elmúlt hónap során több mint másfélezer embert vettek őrizetbe a hatóságok Kínában mobiltelefonos spam-üzenetek terjesztése miatt - írja a Hszinhua hírügynökség.

A februárban indított országos kampány során a hatóságok kifejezetten olyan illegális mobilállomásokra csaptak le, melyek SMS-szemétnek számító csaló spam-üzenetek tízezreinek küldésére szakosodtak. A rajtaütések során több ezer darabból álló felszereléseket koboztak el a közös akciót végrehajtó kormányzati szervek és rendőrök, s több mint 1 500 embert vettek őrizetbe.
 

A spam-üzenetek célja többnyire az azt megkapó mobilozók becsapása, bankkártyájuk adatainak, jelszavaiknak ellopása, pénzátutalások hamis információk közlésével való kikényszerítése. A modern technológia lehetővé teszi, hogy a csalók hivatalos számokról - így a mobilszolgáltatók vagy a nagybankok központi számáról - küldjenek üzenetet, legálisnak feltüntetve így az adatkérést. Az is gyakori, hogy a csalóka üzenetek egy "régi jó baráttól" vagy éppen a "főbérlőtől" érkeznek, akik kölcsönkérnek, illetve a lakbér új bankszámlaszámra való utalását kérik.
 

A becslések szerint az 1,2 milliárd kínai mobilozó évente több száz milliárd spam-üzenetet kap telefonjára. A Sogou internetes keresőportál egy korábbi tanulmánya szerint ezek csaknem kétharmada reklám, melyből átlagosan naponta legalább egy érkezik a felhasználók készülékeire. A csaló üzenetek az összes alig két százalékát teszik ki, ugyanakkor 2013 első hat hónapja során több mint 30 millió jüan (1,1 milliárd forint) anyagi kárt okoztak a hiszékeny telefonálóknak.

Kulcsszavak: spam Kína

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Sony 4 győzelmet ünnepel a 2024-es TIPA Awardson

A Sony büszkén jelenti be, hogy a nagyhírű Technical Image Press Association ismét négy TIPA-díjjal ismerte el a Sony teljesítményét és innovációját. Idén a Sony többek között a "LEGJOBB PROFESSZIONÁLISABB HYBRID KAMERA" elismerést kapta az Alpha 9 III és a "LEGJOBB APS-C EXPERT KAMERA" címet az Alpha 6700 számára.

2024. április 20. 13:14

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen.

2024. április 20. 09:49

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50