Mikroblogrekordot döntött Kínában egy népszerű színész házasságtörése

MTI Sajtóadatbank, 2014. április 3. 08:22

Több mint 3 millió alkalommal továbbították, illetve kommentelték a 29 éves Ven Csang, népszerű kínai színész hűtlensége elismeréseként közzétett mikroblogbejegyzését, amelyet hivatalosan is a "műfaj" rekordjának kiáltottak ki szerdán.

A tekintélyes kínai Arany Kakas filmfesztiválon egykor legjobb színészi alakításért díjazott, országszerte ismert színművész házasságtöréséről már a múlt hétvége óta a közösségi médiában, de még az állami sajtóban is megjelentek pletykák, híresztelések, mígnem ő maga is kénytelen volt színt vallani.
 

Ven hétfőn éjszaka mindenki előtt elismerte, hogy kapcsolata volt egy színésznővel, s úgy fogalmazott, hogy feleségének, a szintén színész Ma Ji-linek és a gyerekeknek szép életük lehetett volna, de ő mindent tönkre tett. Mint írta, tudja, hogy nem érdemel bocsánatot, viszont mindent megtesz, hogy szép családi életet éljenek.
 

Ma Ji-li a maga mikroblogjában azt válaszolta, "A szerelem könnyű, a házasság nem", s közölte: megbocsát. Ven apósa hasonlóképpen nyilatkozott.
 

A népszerű film- és televíziós színész bocsánatkérését 1,2 milliószor küldték tovább és 1,9 milliószor kommentelték a Twitter kínai megfelelőjén, a Sina Weibo mikroblog-szolgáltatáson, vagyis minden eddigi témánál nagyobb érdeklődést keltett, beleértve a Pekingbe tartó malájziai repülőgép eltűnésének hetek óta tartó ügyét is.
 

A Ven házaspár sorsa azok után lett slágertéma, hogy a világhálón fényképek láttak napvilágot, amelyeken éppen a szeretőjéhez, Jao Tihez igyekezett titkos találkára Sencsenben. Innen Hongkongba mentek tovább, ahol fényképek sora készült róluk, közeli kapcsolatukat egyértelműen bizonyítva. A riporterek által készített fotókat a leleplező és oknyomozó írásairól ismert Southern Metropolis Weekly lap tette fel először a maga mikroblogoldalára.
 

A hírrel kapcsolatban milliók nyilvánítottak véleményt. Sokan nem tartották őszintének a férfi bocsánatkérését, s felhozták azt is, hogy egyik korábbi szerepében éppen egy felelős férjet és családapát alakított rendkívül hitelesen.
 

Az Arany Kakas-díjas színész töredelmes vallomása megdöntötte a korábbi mikroblogrekordot, Faye Wong hongkongi popsztár bejelentését küszöbön álló válásáról.
 

A médiakutatók máris felhívták a figyelmet arra, hogy a kínai fiatalokat sokkal jobban izgatja a hírességek magánélete, mint a jogállamiság, a korrupció, a környezet, vagy a demokrácia kérdései.
 

Az abszolút mikroblogrekordot (a Twitteren) Ellen DeGeneres amerikai médiaszemélyiségnek a márciusi Los Angeles-i Oscar-gálán filmsztárok társaságában mobiltelefonnal készült önfotója (selfie) tartja 3,4 millió továbbküldéssel.
 

Kulcsszavak: Sina mikroblog blog Kína

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09