GfK: a lakosság több mint fele internetezik mobilon

MTI Sajtóadatbank, 2014. május 17. 08:38

Már a magyar lakosság 51 százaléka internetezik mobileszközén keresztül, a tavalyi 39 százalékkal szemben - közölte a GfK piackutató intézet.

A GfK felmérését ismertető közlemény szerint a mobilinternethez használt eszközöket is egyre többen keresik, a tavalyi 49-ről 54 százalékra nőtt az okostelefonnal rendelkezők, 11-ről 19 százalékra a táblagépet használók száma. Ennek megfelelően egy év alatt a hagyományos PC-k és laptopok száma csökkent a háztartásokban, 78-ról 74 százalékra, illetve 58-ról 57 százalékra - olvasható a GfK elemzésében.
 

Az interneten végzett tevékenységeket tekintve a mobil eszközök még nem vették át a szerepet az asztali számítógépektől, ez 1-2 éven belül várható a GfK szerint. Legszívesebben a chatelést (40 százalékban), a térképalkalmazásokat, a közösségi oldalakat (37-37 százalék) használják a világhálón a mobilozók - derül ki a felmérésből. A mobil eszközökön történő e-mail használat viszont csökkent tavalyhoz képest a tanulmány szerint.
 

A felmérés egy 1500-as minta alapján készült az idén márciusban, a 15-49 éves, legalább hetente internetezők körében.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09