Megvannak a TechShow, a CESA és a Fintech&Sales Demo Day döntősei

Czipperer Dia, 2014. május 25. 10:53

Kiválasztották a TechShow, a Fintech&Sales Demo Day, valamint a Central European Startup Awards döntőseit. Az érdeklődők többek között olyan innovációkat tesztelhetnek a Grundon, mint a pilótáknak fejlesztett okosszemüveg, a háztartási sörfőzést katalizáló automata eszköz, vagy a génmódosított baktériumok használatán alapuló természetes fényforrás.

Magyar Innovációs Techshow (HITS)

 

A tavasz egyik legnagyobb startup eseményén számos hazai fejlesztéssel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A TechShow Dojcsák Dániel, Gálffy Csaba, Honti Pál, Kékesi Zsuzsa, Kubatov Márk, Dr. Magyar Gábor, Pásztor Aurél, Pistyur Veronika és Zsembery Levente neveivel fémjelzett zsűrije összesen 17 projektet jelölt a rendezvény shortlistjére.

 

Az idei HITS-en kiállítók az élet legkülönbözőbb területein hasznosítható fejlesztéseket mutatnak be. A sokszínűséget jól mutatja, hogy az élmezőnyben helyet kapott a pilótáknak készült okosszemüveg, az Aero Glass, a háztartási körülményekre optimalizált automata sörfőző rendszer, a Brewie, a természetes fényforrást biztosító bio-light koncepció, a Bio.display, az okostelefon fejlesztők munkáját megkönnyítő TestJockey, a mobiltelefonok lehallgatását ellehetetlenítő CrypTalk, vagy a HR-eseknek fejlesztett kompetencia alapú webes videointerjú platform, az indivizio+. A teljes lista itt tekinthető meg.

 

Fintech&Sales Demo Day

 

Az első hazai B2B, azaz a startupok és nagyvállalatok együttműködési lehetőségeire fókuszáló versenyen, a Fintech&Sales Demo Dayen további izgalmas csapatok bemutatkozása várható. A független, szakmai és pénzügyi befektetőkből álló zsűri által legjobbnak ítélt 10 fintech&sales startup a rendezvényt megelőzően képzésen vesz részt, mely a folyamatos visszamérés és értékelés jegyében zajlik, neves hazai és nemzetközi mentorok és coachok közreműködésével. A felkészítés célja, mind a résztvevők, mind a hallgatóság számára a professzionális, akár szilícium-völgyi minőség elérése.

 

A hallgatóság a délelőtt folyamán megismerkedhet többek között a Cashbackpoint Angliában már bejegyzett, tipikusan fintech&sales jellegű, kedvezményt biztosító vásárlási szolgáltatásával, továbbá a hatalmas mennyiségű webes szöveges információt feldolgozó és azzal a vállalati döntéseket segítő szoftvert működtető, már több vállalattal együttműködő Neticle-lel. A résztvevő startupok között a Blummer Tamás nevéhez fűződő Bits of Proof is képviselteti magát egy olyan webes szolgáltatással, amely Bitcoin tárolására és használatára alkalmas hardver modult támogat.

 

A délelőtti program során pitchelő startupok szakmai zsűri, valamint a több mint száz résztvevőt számláló nagyvállalati partnerek, résztvevők előtt mutatkoznak majd be.

 

Central European Startup Award

 

Az idei TechShow-val és Fintech&Sales Demo Day-jel egyszerre kerül megrendezésre egy új regionális ambíciójú kezdeményezés, a Central European Startup Awards (CESA) díjkiosztó gálájával. A legjobb osztrák, bulgár, cseh, magyar, lengyel, román, szerb és szlovák startup vállalkozók és az ökoszisztémát támogató egyéb szereplők kiválasztása a közelmúltban zárult, a nemzetközi díjátadón résztvevők listáját hamarosan publikálják a szervezők.

 

A közösen tartott eseményeken való tájékozódást az ingyenes alkalmazás segíti, amellyel akár a távolmaradók is nyomon tudják követni a programokat.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50