Szaúdi hittudós: a férfi és nő közötti internetes csevegést tiltja a vallás

MTI Sajtóadatbank, 2014. június 1. 12:08

Egy tekintélyes szaúd-arábiai iszlám hittudós szerint vallásilag tilos és bűnnek számít a férfiak és nők közötti csevegés a világhálón - olvasható az al-Arabíja pánarab hírtelevízió honlapján.

A portál szerint a szaúdi tudósok bizottságának egyik tagja, Abdallah al-Mutlak sejk (képünkön)egy helyi rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy a közösségi hálókon keresztül történő társalgás a tiltott "hulva" kategóriájába esik. Ez a vallási szakszó azt a helyzetet írja le, amikor egyedül van egy férfi egy nővel egy magánterületen. Al-Mutlak figyelmeztetett arra, hogy az ördög jelen van, amikor férfiak nőkkel beszélgetnek, ezért nyomatékosan kérte a gyengébb nem tagjait, hogy kerüljék el az ilyen helyzeteket, még akkor is, ha a beszélgetés célja információ- vagy tanácskérés.
 

A szaúdi közösségimédia-felhasználókból vegyes reakciókat váltottak ki a hittudós szavai. Míg egyesek méltatták al-Mutlak álláspontját, mások kigúnyolták őt és nézeteit. "Miért nem tiltják be (a vallási hittudósok) a nőket úgy, ahogy vannak?" - tette fel ironikusan a kérdést az egyik hozzászóló.

 


   

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05