Több százmillió internet-fogyasztót műholdakról akar elérni a Google

MTI Sajtóadatbank, 2014. június 3. 10:27

Több mint egymilliárd dollárt tervez költeni arra a Google, hogy az internet-hozzáférést műholdak segítségével a Föld olyan vidékeire is kiterjessze, ahová eddig még nem ért el a világháló - közölte a The Wall Street Journal.

A lap értesülései szerint a projekt keretében első lépésként 180 kisméretű (zömmel mintegy 113 kilogrammos), de nagykapacitású műholdat akarnak alacsony Föld körüli pályára állítani. A vállalkozás élén Greg Wyler, az O3b Networks műhold-kommunikációs startup alapítója áll.
 

A Google a műholdakon kívül azzal is kísérletezik, hogy léggömbökről (Project Loon) és napenergiával hajtott, pilóta nélküli repülőgépekről biztosítsa a szélessávú összeköttetést az eddig még senki által meg nem hódított piacokon, amelyek több százmillió potenciális fogyasztót jelentenek. A cég a drónos internetszolgáltatás fejlesztése érdekében vásárolta fel a Titan Aerospace nevű vállalatot.
 

Szakértők szerint a ballonok és a pilóta nélküli gépek, valamint a műholdak kiegészítik majd egymást. A Google műholdas projektjének költségei első lépcsőben 1-3 milliárd dollár között lehetnek, de egyes szakértők azt sem tartják kizártnak, hogy a teljesen kifejlesztett vállalkozás költségei 20 milliárd dollárra rúghatnak majd.
 

A lap szerint több Szilícium-völgyi cég, így a Facebook is azzal kísérletezik, hogy a felhasználóit a levegőből érje el. A próbálkozások azonban néha látványos bukáshoz vezettek. A 90-es években a Microsoft és Craig McCaw telekommunikációs vállalkozó próbálkozott meg a drónos-műholdas internetszolgáltatással. A Teledisc néven ismertté vált vállalkozásuk azonban 2002-ben műszaki nehézségek és anyagi gondok miatt elbukott - miután 9 milliárd dollárt költöttek rá. Korábban, 1998-ban az Iridium Satellite kért csődvédelmet kevesebb mint egy évvel azután, hogy megkezdte műholdas telefonos és adatközlő szolgáltatását.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Világdöntőben az ELTE programozói

A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.

2024. április 19. 09:44

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09