Bemutatkozott a Galaxy Tab S

Farkas Norman, 2014. június 13. 16:02

A Samsung tegnap este New Yorkban lerántotta a leplet új táblagépéről, a 8,4 és 10,5 hüvelykes kiadásban is megjelenő Galaxy Tab S-ről. A bemutatón alig esett szó a jövevények hardveréről, a dél-koreai gyártó inkább a minden eddiginél részletgazdagabb és szebb képet ígérő Super AMOLED kijelzőre, az ezt kiaknázni képes tartalomra, a szupervékony dizájnra, illetve a mindennapjainkat és a munkát is megkönnyítő szolgáltatásokra helyezte a hangsúlyt.

A Samsung nagyszabású eseményt tartott tegnap este New Yorkban. A Madison Square Gardenben megrendezett bemutató helyi idő szerint 19 órakor (magyar idő szerint éjjel 1-kor) vette kezdetét, s két új táblagépet, a 8,4 és a 10,5 hüvelykes Galaxy Tab S-t tárta elénk.

 

Bár csúcskategóriás tabletekről van szó, a Samsung nem nagyon tért ki a bemutató alatt hardveres felszereltségükre, ami dióhéjban a következő: mindkét modellben egy nyolcmagos (4x1,9GHz + 4x1,3GHz) Exynos 5 Octa processzor teljesít szolgálatot, amit 3GB RAM és 16 vagy 32GB tárhely egészít ki. Mindezzel támogatva igazán gördülékenyen fut a fedélzeten az Android 4.4 KitKat operációs rendszer, aminek kinézetét és tartalmát is jócskán átváltoztatja a TouchWiz kezelőfelület.

 

 

Az eseményen egyértelműen az újdonságok Super AMOLED kijelzőjében rejlő lehetőségek, illetve a Samsung praktikus alkalmazásai, szolgáltatásai kaptak nagyobb teret. Fussuk gyorsan végig, milyen finomságokat tartogat számunkra a tablet duó!

 

Szuper kijelző, ultravékony kivitel

 

Ami megelőször megfogja a felhasználót, a dizájn. A Galaxy Tab S külső megjelenése olyan, mint egy szétnyújtott Galaxy S5 mobil, de esetében karcsúbb burkolatról beszélhetünk. Mindkét Tab S csupán 6,6 milliméter vastag, ez cirka 5 bankkártya együttes vastagságának felel meg. A kecses megjelenéshez pehelysúly dukál, így még a nagyobbik gép súlya is mindössze 465 gramm, ami egy 10,5 colos tablet esetében rendkívül kevésnek számít. Talán felesleges magyarázni, hogy a jól belőtt paramétereknek köszönhetően a készülékek kényelmesen hordozhatók és használhatók.

 

Ahogy fent elmítettük, a Samsung nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy bemutassa a készülékek kijelzőinek előnyeit. Egy 8,4, illetve egy 10,5 hüvelykes, WQXGA, azaz 2560 x 1600 pixel felbontású Super AMOLED megjelenítőről van szó. A részletgazdag, rengeteg élénk színnel operáló paneleket több dián keresztül hasonlítgatták a mezei LCD kijelzőkhöz, s persze kiderült, hogy nem csak a színek és a kontraszt tekintetében jobbak a Samsung Super AMOLED kijelzői, hanem napfényben való olvashatóságuk is kiemelkedő, plusz az Adaptive Display segítségével a tartalomhoz igazíthatjuk a megjelenítési beállításokat.

 

 

Megtudtuk, hogy részben a Super AMOLED panelek energiatakarékos működésének köszönhetően elérhetjük egy feltöltéssel akár a 11 órás üzemidőt is, ami alatt akár egy teljes évadot végignézhetünk a kedvenc sorozatunkból. Persze mindez inkább az izmos akkumulátorok érdeme: a kisebb Tab S-ben egy 4900mAh kapacitású akkumulátor figyel, a nagyobb változatba pedig egy 7900mAh-s, bivalyerős telepet pakoltak.

 

 

Fogyasszunk minőségi tartalmakat!

 

Miután kiderült, hogy a masinák szépek és könnyűek, valamint gyönyörű kijelzőjük van és sokáig bírják szusszal, a szórakozás, illetbe az új tartalomszolgáltatások kerültek szóba. A Tab S modellekkel együtt debütált a Papergarden, ami nem más, mint egy digitális magazin szolgáltatás.

 

 

A Samsung nagy nevekkel dolgozott össze, hogy minél több minőségi tartalommal töltse fel az úgynevezett Galaxy Gifts "tartalomkosarát", amiből kedvükre szemezgethetnek a felhasználók függetlenül attól, hogy a munkájukat szeretnék színesebbé tenni, vagy csak szórakoznának. A harminc együttműködő mobil tartalomgyártó között felbukkant a Marvel neve is, nem véletlenül: a stratégiai partnerség révén a Marvel Unlimited alkalmazáson keresztül a Galaxy Tab S felhasználók 3 hónapon keresztül, díjmentesen több mint 15 000 képregény közül válogathatnak korlátlanul.

 

 

Megjelent a Kindle for Samsung, mely kifejezetten a Samsung eszközökre szánt e-könyv olvasó. Jó hír, hogy a Kindle áruház teljes kínálatából válogathatunk olvasnivalót. Összességében elmondható, hogy a Samsung jó munkát végzett, hiszen jól láthatóan arra törekedett, hogy kiemelkedő képességekkel megáldott kijelzőjét ki tudják használni a felhasználók a különféle tartalmakon keresztül.

 

Fókuszban a munka

 

A Galaxy Tab S tabletek több olyan funkciót, illetve szolgáltatást tartalmaznak, melyeknek jó hasznát vehetjük munkánk során is. Talán a legérdekesebb az új SideSync 3.0, ami lehetővé teszi integrált hívásátirányítás funkciója révén, hogy a Galaxy Tab S tabletünkkel úgy fogadjuk vagy indítsuk hívásainkat, mintha azt a telefonunkról tennénk. Ha ezt a többablakos (multi window) funkcióval ötvözzük, egyetlen eszköz segítségével kommunikálhatunk, dolgozhatunk, internetezhetünk egyidejűleg. Helyet kapott a gépekben az úgynevezett Quick Content is, mely ahogy neve is mutatja, a gyors tartalommegosztást szolgálja. A funkció titka egyébként a közeli eszközök gyors megtalálásában rejlik.

 

 

Az egész család, sőt a munkatársak is örülhetnek, hiszen a készülékekben van többfelhasználós mód, aminek köszönhetően maximum 8 fő kreálhat magának egy-egy saját profilt, amibe biztonságosan, mindenki a saját ujjlenyomatával léphet be. Ehhez kapcsolódik a gyerek üzemmód, ami barátságos felülettel és kifejezetten gyerekenek szánt alkalmazásokkal várja csemetéinket.

 

 

Profi gépekhez profi kiegészítők

 

A dél-koreai gyártó több praktikus kiegészítővel is készült újdonságaihoz. A Book Cover védelmet nyújt, emellett ideális filmezéshez és olvasásához is, mivel háromállású, így abban a szögben támasztjuk ki a benne lévő tabletet, amelyikben szeretnénk. A Simple Cover egy vékonyabb kabát, melynek fő funkciója a védelem. A Samsung előrukkolt egy ultravékony Bluetooth billentyűzettel is, mely dizájn tekintetében abszolút passzol a Galaxy Tab S tabletekhez.

 

 

Elérhetőség

 

A Samsung Galaxy Tab S  Wi-Fi-s, vagy Wi-fi-s és LTE-s verzióval, 16 vagy 32Gb memóriával, MicroSD kártyahellyel  (max. 128GB-ig) lesz elérhető. A felhasználók szintén választhatnak a 10,5 és a 8,4 colos kijelző, valamint a Titanium Bronz és a vakító fehér szín között. A Galaxy Tab S 2014 júliusától lesz elérhető. A hazai árakat még nem tudjuk, a bemutatón csak az Egyesült Államokban várható összegeket tudtuk meg a 8,4 colos, 16GB-os és a 10,5 colos, szintén 16GB-os Galaxy Tab S modellekre vonatkozóan.

 

 

Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

A mesterséges intelligencia már érzékelhetően jelentős hatással bír az IT munkaerőpiacra is, így számos változást hozhat magával az idei évben. Bizonyos munkakörök továbbra is keresettek maradnak, összességében azonban csökkenő tendencia figyelhető meg az IT szakemberek foglalkoztatása iránt - a költségcsökkentés és az AI megjelenése átrendeződést hozhat a piacon.

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

A No Fluff Jobs nemzetközi állásportál immár negyedik alkalommal elemzi a magyar, a lengyel, a cseh, a holland és az ukrán technológiai szektorban dolgozó nők fizetését, szakterületeit és készségeit, ám ezúttal más megközelítésből vizsgálta e témát. Elsősorban azt mérte fel, mikor kezdődött a nők érdeklődése e terület iránt, és kaptak-e támogatást céljaik megvalósításához. Az elemzés kitér a nemek közötti megkülönböztetésekre és egyenlőtlenségekre is.

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

Dömping árakkal, a hirdetési felületek leuralásával, tömegesen lehetetlenítheti el a hazai webáruházak működését a kínai e-kereskedő platform, a Temu. A csata még nem dőlt el, sürgős cselekvésre van szükség, különben megsínyli a hazai e-kereskedelmi piac jelentős része – figyelmeztet Szabó László a Growww Digital digitális marketing szakértője.

2024. március 6. 13:05

Magyar fejlesztők programján ámul a világ: Már nem csak tanul, teremt is a magyar MI

Az egészségügyi területen az adatok hiánya és költségessége korlátozza az MI fejlődését, különösen a bőrbetegségek esetén. A magyar MI fejlesztő csapat, az AIP Labs azonban létrehozott egy olyan fejlett, generatív MI-t, amely nemcsak tanul a meglévő forrásokból, hanem új adatokat is képes létrehozni, megkerülve a drága és nehezen beszerezhető címkézett adatok problémáját. Így szintetikus képeket tudnak alkotni olyan ritka bőrbetegségekről is, amelyekről jelenleg kevés információ áll rendelkezésre.

2024. február 27. 20:28

Magyar siker a bahreini Forma 1-en

A szezonnyitó Forma-1-es futam házigazdája, a Bahrain International Circuit (BIC) ma kiadott sajtóközleményében jelentette be, hogy a magyar Festipay készpénzmentes fizetés és integrált rendezvénymenedzsment szolgáltató cég által működtetett BIC PAY bevezetésével készpénzmentes fizetési rendszerre állnak át. 

2024. február 21. 16:15

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50