Elárverezik az első integrált áramkör prototípusát

Czipperer Dia, 2014. június 19. 14:29

1958-ban alkotta meg az integrált áramkört Jack Kilby a Texas Instrumentsnél. Most aukcióra bocsájtják a mikrochipet, mely feltalálóját a Nobel-díjhoz segítette.

 

Amerikában, a Christie’s aukciós ház árverezi el azt a mikrochipet, mely a világ első integrált áramköre egyetlen lapkán. A prototípus egy 50 x 50 milliméteres félvezető lapka, mely germániumlapocskákból és üveglemezekre erősített kábelekből áll.

 

A feltaláló, Jack Kilby maga tervezte chipet. Az aukciós ház szerint az eszköz egyfajta virtuális anyakönyvi kivonatnak is tekinthető a modern számítástechnikai korszak megszületésében.

 

 

Az 56 éve készült lapka immár veteránnak számít a maga nemében, hiszen ma már az integrált áramkör magától értetődőnek számít az életünkben. Nem csak a telefon, táblagép vagy laptop, hanem a mindennapi háztartási eszközeink – mikrohullámú sütő, TV, autó – is tele van mikrochipekkel.

 

Jack Kilby 2000-ben Nobel-díjat kapott munkásságáért és az integrált áramkör feltalálásáért. Ő maga már nem lehet ott a mostani árverésen: 2005. június 20-án hunyt el.

 

A chip értéke 1 és 2 millió dollár között mozog. A lapkát június 19-én bocsátják áruba New Yorkban.

 

Forrás: Engadget.com, Wired.co.uk

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09