Murányi Marcell lesz a Népszabadság főszerkesztője

MTI Sajtóadatbank, 2014. június 30. 09:19

Murányi Marcellt választotta a Népszabadság és a hozzá kapcsolódó online portál főszerkesztőjévé a Népszabadság Zrt. rendkívüli közgyűlése – közölte a Ringier Kiadó pénteken az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint Murányi Marcell az új pozícióját augusztus 3-tól tölti be. Az új főszerkesztő hivatalba lépéséig továbbra is Tóth Levente megbízott főszerkesztő irányítja a szerkesztőséget.  

 

A Ringier Kiadó közölte azt is, hogy Murányi Marcell 2006 óta töltötte be a Blikk csoport főszerkesztői pozícióját. A Blikk, a Vasárnapi Blikk, a blikk.hu, a laphoz tartozó állandó és időszakos mellékletek, mobilos tartalmak és applikációk tartoztak az irányítása alá. Murányi Marcell korábban a Ringier-nél, a Vasárnapi Blikk felelős szerkesztőjeként, előtte a Mai Nap főszerkesztőjeként dolgozott. A Népszabadság szerkesztőségét 2011 júniusa óta Tóth Levente irányította megbízott főszerkesztőként.   

 
A közlemény szerint Tóth Levente megbízatása lejártával a Ringier csoportnál folytatja munkáját. A Blikk új főszerkesztőjét a későbbiekben választja meg a Ringier. 
 
A Népszabadság Zrt.-nek a Ringier AG 70,4 százalékos, a Szabad Sajtó Alapítvány pedig 27,5 százalékos tulajdonosa, a fennmaradó hányad a szerkesztőség tagjainak tulajdonában van. 
 
A Vienna Capital Partners idén januárban közölte az MTI-vel, hogy felvásárolja a Ringier és az Axel Springer egy jelentős médiaportfólióját, köztük a Népszabadságot. A tranzakció által elhárulhat a versenyjogi akadálya a svájci és a német médiavállalatok magyarországi egyesülésének. Az ügylethez a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa már megadta az előzetes szakhatósági hozzájárulást, a végső döntést a Gazdasági Versenyhivatal mondja ki.
 
 
Kép: iroakademia.hu

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50