Az emberi szem érzékelését követi le a Fuji Xerox új fotótechnikai fejlesztése

forrás: Prím Online, 2014. július 13. 08:58

Évtizedek óta kiemelt figyelmet fordít a Fuji Xerox a fotótechnikai innovációkra. A legújabb fejlesztésük az emberi szem működését, érzékenységét vette alapul. Azt vizsgálták, hogyan érzékeljük a képeket erőteljesebb fényviszonyok, vagy éppen csökkentett fényerő mellett.

A megfigyelések, kutatások alapján a Fuji Xerox jokohamai fejlesztési központjában olyan technológiai eljárást sikerült megalkotni, amelynek segítségével a felhasználók a jövőben egyszerűen, otthoni körülmények között is átalakíthatják a fényképek színeit, szerkezetét, annak függvényében, hogy a képnek éppen melyik részletét szeretnék kiemelni vagy megváltoztatni. Mindezt úgy, hogy az emberi agy számára befogadható, könnyedén feldolgozható legyen a végeredmény.

 



A fejlesztéssel az eddigieknél is könnyebben lehet majd a képek hangulatát, formavilágát, színhatását váltogatni és ezekkel a módosításokkal a fotók által kiváltott impulzusokat, benyomásokat fokozni.

 



Jelenleg a Fuji Xerox szakemberei az eljárás különböző technikai platformokra való lefejlesztését végzik, hogy hamarosan odahaza is bárki kedvére kísérletezhessen az érintőképernyős laptopján, vagy tabletjén a fényképek „újraalkotásával”.

Kulcsszavak: fényképezés Fuji Xerox

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05