A harmincas években Pompeji-ről készült felvételeket tettek közzé a világhálón

MTI Sajtóadatbank, 2014. július 24. 08:24

A régi olasz filmhíradókban a pompeji ásatásokról vetített fekete-fehér kockákat tett fel honlapjára kedden a La Repubblica című olasz napilap az olasz filmarchívum közreműködésével.

Az 1934-ben Rómát Nápollyal és a délolasz várost Pompeji-jel összekötő népvasút első útja, az ásatások romjai között hosszú télikabátban sétálók csoportja és a füstölgő Vezúv is látható azon a tizenhárom rövidfilmen, amelyet a harmincas években forgattak a régészeti területen és környékén.

 


 

A filmhíradóknak szánt kockákat az 1924-ben alapított, és a Benito Mussolini vezette fasiszta rezsim szócsövévé vált Luce filmintézet rögzítette a Cinecittá filmgyár számára. A felvételeket a korabeli olasz politikát dicsőítő szöveg kíséri, és fasiszta jelképek is feltűnnek bennük.
 

A harmincas évek óta most először látható felvételeknek nemcsak történelmi, hanem régészeti jelentősége is van, mivel a filmek a pompeji ásatásoknak az 1943-as bombázások előtti állagát mutatják: többek között a gladiátoriskolát (Schola Armaturarum) és annak freskóit, amelyek örökre elvesztek a második világháborús omlásokban. Az ókori iskolát később restaurálták, de 2010 novemberében az eső elmosta az épület falát, és azóta sem állították helyre.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05