Sikerült megfélemlítenie a közösségi oldalak használóit Kínának

MTI Sajtóadatbank, 2014. július 27. 09:50

Jelentős mértékben csökkent a szociális médiát használók száma az első félévben Kínában a kormány által az internetes pletykák letörésére indított kampány nyomán - derül ki friss adatokból és elemzésekből.

A kínai internetes információs központ adatai szerint az év első hat hónapjában több mint 20 millió fővel, 257 millióra csökkent a blogokat, mikroblogokat és más közösségi felületeket használók száma a kelet-ázsiai országban. Ezek a platformok hatalmas népszerűségnek örvendtek, s felhasználóik száma az internetezők számának növekedési ütemét is meghaladó mértékben nőtt. A csökkenő trend már tavaly év végén is megmutatkozott, akkor például a legnépszerűbb mikroblog, a Sina felhasználói számának 9 százalékos csökkenését jelentette, erre soha korábban nem volt példa.
 

A jelenség hátterében a kínai kormány által az internet megtisztítására, a pletykák és igaztalanságok letörésére tavaly májusban indított, tavaly ősszel felerősödött kampánya áll - mutatott rá a Weiboreach kutatóintézet. A kampány során eddig több százezer honlapot zártak be a hatóságok, több tízezer blog- és mikroblogfiókot függesztettek fel, köztük több tucat hírességét, véleményvezérét. A szigorítás következtében tavaly év végére a mikroblogokon való aktivitás 2011-es szintre csökkent.
 

Tavaly szeptemberben a jogszabályokon is szigorítottak, így meghatározott esetekben akár három évig terjedő börtönbüntetést is kaphatnak az interneten álhíreket terjesztők. Az első börtönbüntetést április közepén szabták ki emiatt, legutóbb pedig a hét közepén adták hírül a kínai újságok: bajkeverésért és illegális üzleti gyakorlat miatt hat és fél évre ítélték Tung Zsu-pin ismert bloggert.

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09