Növekedési pályán a veszteséges Twitter

MTI Sajtóadatbank, 2014. július 30. 11:17

Felülmúlta az elemzői várakozásokat, a várt 283,3 millió dollár helyett 312,2 millió dollár bevétele volt 2014 második negyedévében a Twitter internetes közösségi oldalnak. A bevétel éves szinten 244 százalékkal ugrott meg.

A keddi tőzsdei kereskedési nap végére a Twitter árfolyama 1,74 százalékot erősödött, de a negyedéves adatok ismertetése után a tőzsdén kívüli forgalomban már 28,56 százalékos erősödésben volt, és 49,61 dollárra emelkedett.

Jó hír a Twitter befektetői számára, hogy június végére a havonta legalább egyszer bejelentkező felhasználók átlagos száma elérte a 271 milliót. Ez 24 százalékkal több mint egy évvel korábban és 6 százalékkal több az idei márciusi adathoz képest.

A Twitter haladást ért el a mobileszközökre (okostelefon, táblagép) szánt hirdetések terén is. Ezekből a hirdetésekből 224 millió dollár bevétele volt az oldalnak, ez az összes hirdetési bevételének 81 százaléka.

Az online világszintű hirdetési piacon azonban még mindig aprócska szereplő a Twitter, piaci részesedése idén 2,8 százalék lesz az eMarketer piackutató szerint, töredéke a Google és a Facebook részesedésének.

A Twitter gyengéje, hogy továbbra is veszteséges. 2014 második negyedévében nettó vesztesége 144,6 millió dollár volt, részvényenként 24 cent, nagyobb, mint a korábbi 42,2 millió dolláros, részvényenként 32 centes veszteség. A részvényenkénti nyereségmutató kissé torzít, mert a Twitter 2013-as novemberi tőzsdei bevezetése óta megnövekedett a részvények száma.

A befektetők egyelőre elfogadhatónak tartják, hogy nem nyereséges a Twitter, hiszen a vállalat növekszik, így még jelentős fejlesztési költségei vannak, egyre több mérnök dolgozik a cégnél, ahogy fejleszti a rendszereit.

Kulcsszavak: +céginfo Twitter

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09