Csúcsot dönthet az Alibaba

MTI Sajtóadatbank, 2014. szeptember 7. 12:35

Minden idők legnagyobb vállalati részvénykibocsátására készül a kínai Alibaba, a világ legnagyobbnak tartott internetes kereskedelmi vállalata a New York-i Értéktőzsdén (NYSE).

A kínai vállalat, amelyet az eBay, az Amazon.com és a Google egyfajta óriás ötvözeteként szoktak jellemezni, akár 24,3 milliárd dollár értékben adhat el részvényeket.

Az eladásra kerülő 368 millió Alibaba-részvény ára 60 és 66 dollár közötti lesz a cég várakozása szerint. Ebből ténylegesen 123 milliót értékesítenek, a fennmaradó részt az Alibaba már meglévő befektetői, így például a 22 százalékos részesedéssel rendelkező Yahoo veheti meg.

Amennyiben sikerül elérni a 66 dolláros árat, akkor a mindössze 15 éves hangcsoui székhelyű cég piaci tőkeértéke 163 milliárd dollár lesz. A cég alapítója a most 49 éves Jack Ma.

Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan mikor debütál szeptemberben az Alibaba New Yorkban, elemzők a 18-26. közötti időpontot tartják valószínűnek.

Az Alibaba e-kereskedelmi platformjain évente bő 150 milliárd dollár értékű áru cserél gazdát, több mint a két amerikai vetélytárs, az Amazon és az eBay platformjain együttvéve.

Az Alibaba a március 31-én záródott pénzügyi évben 3,7 milliárd dollár profitot ért el. A június végével záródott pénzügyi első negyedévben a cég forgalma éves szinten 46 százalékkal 2,54 milliárd dollárra nőtt, a profitja 60 százalékkal 1,2 milliárd dollárra.

Az eddigi legnagyobb értékű részvénykibocsátást a világon az Agricultural Bank of China hajtotta végre: 2010 júniusában 22,12 milliárd dollárért adott el részvényeket Hongkongban és Sanghajban. A lista második helyén egy ugyancsak kínai cég, az Industrial & Commercial Bank of China áll. Az ő kibocsátása 2006 októberében 21,93 milliárd dollár volt, ugyancsak Hongkongban és Sanghajban. A harmadik helyezett a részvénykibocsátás értékét tekintve az AIA biztosító 20,49 milliárd dollárral 2010 októberében.

Kulcsszavak: +céginfo Alibaba.com

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05