Holland brókercég indít online kereskedelmi platformot Magyarországon

MTI Sajtóadatbank, 2014. október 8. 14:23

Magyar nyelvű, online kereskedelmi platformot indít Magyarországon a hollandiai bejegyzésű DEGIRO brókercég

A cég eredetileg intézményi befektetők számára létrehozott kereskedési platformként indult 2008-ban, 2013-ra pedig Hollandia második legnagyobb brókercégévé vált. A társaság az idén intenzív nemzetközi terjeszkedésbe kezdett, és jelenleg már tíz országban szolgál ki magán- és üzleti ügyfeleket egyaránt. Hollandia, Belgium, Franciaország, Ausztria, Németország, Spanyolország, Lengyelország, Csehország, Portugália és Görögország mellett Magyarország lesz a 11. ország, ahol jelen van, és más európai országokban is tervezi a piacra lépést.
 

Közleményük szerint Hollandiában a DEGIRO piaci részesedése 25 százalék, és ezt az arányt szeretnék elérni valamennyi piacon. Mindezt a méretgazdaságos működéssel és ebből adódóan a helyi versenytársakénál jóval alacsonyabb jutalékokkal tervezik valóra váltani. A társaság által lebonyolított tranzakciók értéke 2013-ban 10 milliárd euró volt, 2014-ben pedig várhatóan eléri a 20 milliárd eurót.
 

Demény Zsolt, a cég magyarországi üzletmenetéért felelős munkatársa az MTI-nek elmondta, hogy várakozásuk szerint Magyarországon 2015 végére sikerülhet elérni a 25 százalékos piaci részesedést. Hozzátette, hogy már ennél sokkal kisebb aránnyal is nyereséges lesz a cég Magyarországon, továbbá terveik hosszú távra szólnak. Véleménye szerint "maga az ajánlat eléggé meggyőző lesz ahhoz, hogy sikeresek legyenek".
 

A brókercég elsősorban a magánbefektetőket célozza meg, de intézményi ügyfelek számára is nyitva áll a kereskedési felülete, amelyen részvényekre, kötvényekre, határidős ügyletekre és egyéb származtatott termékekre, opciókra lehet üzletet kötni a magyar értékpapírpiac mellett az öt kontinens számos tőzsdéjén. A cég magyar online felülete és ügyfélszolgálata október 8-tól érhető el.
 

A DEGIRO B.V. a Holland Pénzügyi Piacok Hatóságának (Autoriteit Financiële Markten) jogosítványával rendelkezik befektetési tevékenység végzésére. Az engedély birtokában Magyarországon határon átnyúló szolgáltatást nyújtó külföldi befektetési vállalkozásként regisztrálta a piaci felügyeletet is ellátó Magyar Nemzeti Bank. Szolgáltatásait a pénzügyi eszközök piacairól szóló európai uniós irányelvnek (MiFID) megfelelően végzi.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Mesterséges intelligenciával készítik össze az Unilever B2C webshopjának rendeléseit

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége bővült és egy 14.500 négyzetméteres raktári terület kezelése mellett immár az Unishop raktárlogisztikai és fullfilment kiszolgálását is végzi. 

2024. április 17. 14:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09