A BTel 950 millió forintos tőkeemelést hajt végre

MTI Sajtóadatbank, 2014. december 31. 14:57

A Business Telecom Nyrt. (BTel) 950 millió forintos tőkeemelést hajt végre, így a társaság alaptőkéje mintegy 2 milliárd forintra nő - tette közzé a cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján az igazgatóság döntésé.

A tőkeemelés zártkörű részvényjegyzéssel történik, amely során kilencmillió-ötszázezer darab névre szóló, száz forint névértékű BTel elsőbbségi részvényt bocsátanak ki. A részvényekhez osztalékelsőbbség, vétójogot biztosító szavazatelsőbbség, vezető tisztségviselő kijelölésére vonatkozó, elővásárlási jogot biztosító és likvidációs hányadhoz fűződő elsőbbség tartozik.
 

Az így kibocsátott részvényeket a SkillInvest Kft. veszi át mint befektető. A SkillInvest még október 31-én nyilatkozott arról, hogy a 950 millió forint ellenértéket az igazgatótanácsi határozat meghozatalát követő öt munkanapon belül a BTel rendelkezésére bocsátja. A Rakhimkulov Timur ügyvezető által képviselt kft. kötelezettséget vállalt arra, hogy a tőkeemelést részletekben, esetenként minimum 50 millió forint összegben teljesíti, a társaság pénzügyi helyzetének figyelembe vételével.

 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09