60 éves a Sony első tranzisztoros rádiója

forrás: Prím Online, 2015. február 13. 08:34

Február 13-a a rádió világnapja, amelyet az UNESCO 2011. évi közgyűlésének határozata alapján 2012-től ünneplünk arra emlékezve, hogy 1946-ban az ENSZ ezen a napon döntött saját rádió készítéséről. A Sony is nagyban hozzájárult a rádiózás elterjedéséhez, mivel 60 évvel ezelőtt, 1955-ben Japánban jelent meg a legelső tranzisztoros rádió.

TR-55 nevű készülék 560 grammot nyomott, öt tranzisztorból állt, és a működéséhez négy darab AA-s elemre volt szükség. A korabeli rádiókhoz képest sokkal kisebb méretének köszönhetően ez volt az első hordozható rádió Japánban.

 

 

Az 50'-es és 60'-as években a rádió a tömegtájékoztatás egyik legelterjedtebb eszközének számított, a Föld lakosságának körülbelül 95%-a használta információszerzésre. Egyre fontosabbá vált, hogy az emberek ne csak az otthonukban tudjanak rádiót hallgatni, hanem magukkal is vihessék a készüléket. 1957-ben a Sony megalkotta a TR-63 névre hallgató, zsebben is könnyen elférő, hordozható rádióját. Akkoriban ez volt a világ legkisebb rádiója mindössze 112 x 71 x 32 mm-es méretével.

 

A 60-as években kezdtek elterjedni a többsávos rádiókészülékek, a Sony 1968-ban készítette el az első saját modelljét. Összesen 23 frekvencia fogására volt képes, ebbe beletartozott 2 FM adás, 19 rövidhullámú és 2 középhullámú adás frekvenciájának vétele. A CRF-230-as külsejét merőben meghatározta az a három hatalmas gomb, amellyel a rádióhullámokat, és a hangerőt lehetett állítani. A „World Zone 23" becenevét onnan kapta, hogy ez a rádió már a világ bármely pontjáról képes volt az adásokat fogni, a rádióért rajongók nagy örömére.

 

1970-ben dobta piacra a Sony „Solidate State Sport 11" becenévre hallgató, igazán markáns külsejű időjárás,- és ütésálló rádiókészülékét. Terepszínű és fekete színű külsejével egyértelműen kinti használatra készült, tartós műanyag borítása és beépített masszív antennája ellenállt bármilyen kisebb sérülésnek.

 

A 80'-as évek elején kezdtek megjelenni az első olyan rádiók, ahol a gyártók már a külcsínre is odafigyeltek. A Sony ICF-S30 nevű AM/FM hordozható rádió divatos fehér, piros és fekete színben volt kapható. Az évtized vége felé a rádiók már az autókban is elterjedtek, a Sony 1987-ben dobta piacra XR-777 nevű AM/FM autórádióját. Legfőbb jellemzői a nagy gombok és a könnyű kezelhetőség, amiért igen népszerű lett a rádióhallgató autóvezetők körében.
 

XR-777
 

Az 1990-es években a Sonynál a rádiógyártás kissé háttérbe szorult, úgy tűnt az igen népszerűvé vált Walkman teljesen átvette a hatalmat. Ez szerencsére nem maradt így, és a Sony a mai napig gyártja a hordozható rádiókat, a korszerű Bluetooth és NFC funkcióval ellátott rádiósmagnóit és a nagy népszerűségnek örvendő CD/rádió lejátszóit. A termékpaletta napjainkban már annyira kiszélesedett, hogy a fiatalok és az idősebbek is megtalálhatják a nekik tetsző rádiókészüléket.

 

A hangzás és az erőteljes basszusok kedvelői, a ZS-BTY52 Boombox rádiós CD lejátszóval, nemcsak a lakás bármely pontján hallgathatják kedvenc zenéiket, hanem akár a szabadba is magukkal vihetik a készüléket. Azok számára, akik a zuhanyzás közben is szoktak zenét hallgatni tökéletes választás lehet a Sony ICF-S80 vízálló rádiókészüléke. Az öt programbeállító gombbal gyorsan és könnyedén kiválaszthatja kedvenc csatornáit, a 100 órás akkumulátorkapacitás pedig sokáig biztosítja, hogy zuhanyzás közben sem marad le a világ eseményeiről és kedvenc zeneszámairól.

 

A retro stílus kedvelőinek sem kell lemondaniuk a rádióhallgatásról, mert a Sony megalkotta az XDR-S60DBP készüléket, amely visszaröpít minket az 50'-es 60'-as évek világába. DAB+/DAB/FM frekvenciák vételére képes, LCD kijelzőt tartalmaz, és a kiváló hangzású digitális vételnek köszönhetően a hangzásáról ugyan nem, de a külsejéről biztos mindenkinek eszébe jutnak a régmúlt idők rádiókészülékei.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09