A magyar dokumentumkezelési piac tavalyi trendjei

forrás: Prím Online, 2015. február 19. 08:21

A magától értetődő forgalombeli hatások mellett, a dokumentumkezelési piacot szerkezetében is megbolygatta a gazdasági világválság – globális és hazai viszonylatban is. Az előrejelzések szerint, forgalmukat a gyártók nagyobb tudású eszközeikkel, illetve dokumentumkezelési szolgáltatásaikkal tudják újra fellendíteni a következő években.

A gazdasági világválságot követő visszaesés és stagnálás évei után, a hazai dokumentumkezelési piacon a felívelés időszaka következhet. Az elmúlt években mért piaczsugorodás drámai volt: a GKI üzleti és fogyasztói bizalmi indexének mozgását követve, a magyar dokumentumkezelési piac forgalma dollár tízmilliókkal csökkent – az IDC adatai szerint 2009-ben 31%-kal, azaz 27 millió dollárral, 2012-ben pedig ismét 20%-kal, azaz 12 millió dollárral csökkent a forgalom hazánkban.

 

A kilábalás egyértelmű jele, hogy a piac, a válság második fázisa után növekedési pályára állt, és tavaly forgalomban, már a 2009-es szintet tudta hozni, körülbelül 60 millió dollárral. A fellendülés mögött a globális gazdasági növekedésbe vetett erősödő bizalom, illetve a válság ideje alatt elöregedő géppark szükségessé váló cseréje húzódik: 2014-ben az új gépek értékesítése darabszám, illetve forgalom tekintetében is növekedésnek indult. A Xerox ezt a változást a piaci részesedésének növelésével mind értékesített darabszám, mind forgalom tekintetében meg tudta élni.
 

 

Kép: Piac és Profit

 

Új berendezésekkel és szolgáltatásokkal a hatékonyabb munkáért

 

Fontos trend, hogy az új gépek tekintetében a vásárlók azokat a nagyobb tudású berendezéseket keresik, amelyek több embert, kevesebb eszközzel, de hatékonyabban tudnak kiszolgálni. A Xerox a gépértékesítés területén e berendezésekben látja a jövőt, szemben azokkal a forgalmazókkal, sőt újabban gyártókkal is, amelyek egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a használt berendezések értékesítésére. A használt eszközök használata nem csak minőségbeli aggályokat vet fel, de technológiai fejletlenségük miatt alkalmatlanok a kor igényeinek megfelelő, a munkafolyamatok hatékonyságát növelő menedzselt nyomtatási szolgáltatások, illetve mobil- és felhőszolgáltatások ellátására.

 

A használt berendezések és az utángyártott kellékanyagok hatalmas szeletet szakítanak ki a piacból: egyes felmérések szerint, tavaly minden második értékesített gép használt volt, míg a kellékanyagok értékesítésének 45%-át az utángyártott termékek tették ki. „A Xeroxnál a dokumentumkezelési piacon a szolgáltatási szegmensben látjuk a jövőt: a használt termékek előtérbe kerülése mellett már nem lehet kizárólag a berendezésekre és a kellékanyagokra koncentrálni. Másrészt a szolgáltatásaink között találhatóak olyan eszközök, amelyekkel partnereinket még inkább hozzásegíthetjük ahhoz, hogy alaptevékenységükre koncentrálhassanak" – mondta el Udvardi Gábor, a Xerox Magyarország marketing vezetője.

 

A gyártó hazai értékesítésének tavalyi nettó árbevétele a 2013-as eredményhez hasonlóan alakult, melynek nagyobb része a technológiai portfolió értékesítéséből származott. Globális trendeket elemezve a Xerox szakértői úgy látják, hogy a közeljövőben világszerte megnő az igény a felhő-megoldásokra, illetve az alkalmazásokra a dokumentumkezelés terén is. Ehhez kapcsolódóan a mobilnyomtatás és menedzselt nyomtatási szolgáltatások mindennapos megoldásokká válhatnak a vállalatoknál.

 

Az A4-es és az A3-as berendezések piaca

 

Az új A4-es és A3-as berendezések értékesítésének arányában nagyságrendbeli változás nem történt a magyar piacon: a két szegmens évek óta darabszám tekintetében körülbelül 92-8% arányban teljesít, árbevétel tekintetében 40-60%-os arány figyelhető meg.

 

Az IDC felméréséből ugyanakkor kiderül, hogy az A3-as piacon darabszám tekintetében 13%-os, forgalom tekintetében pedig 2,8%-os csökkenés mérhető, melynek okai a használt A3-as piac erősödésében, valamint az A4-es berendezések funkcióbővülésében keresendők. Az A3-as piacon a Xerox darabszám tekintetében 17,8%-os (2,5% növekedés 2013-hoz képest), forgalom tekintetében pedig 26,5%-os (3,5% növekedés) részesedéssel bír. Az arányaiban nagyobb bevételt a Xerox a prémium kategóriás termékeinek köszönheti: a gyártó a 70 lap/perc feletti sebességű berendezések piacán 2014-ben átvette a vezetést darabszámban (+218%) és értékben (+184%) is.

 

Az A4-es piac Magyarországon 6,1%-ot nőtt darabszámban és 4,3%-ot értékben. A Xerox mindkét értéket jócskán túlszárnyalta, 70, illetve 90%-os növekedést elérve. Az így 6, illetve 8%-os piaci részesedést kiszakító gyártó sikerét versenyképes, középkategóriás, új, fekete-fehér portfoliójának, győztes tendereknek, valamint belépőszinten újragondolt értékesítési stratégiájának köszönheti.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

A márkák megítélése szenvedhet kárt a visszaeső életszínvonal miatt

Az összes vizsgált szempont szerint romlott a fogyasztói elégedettség az elmúlt egy évben a KPMG Customer Experience Excellence globális kutatása szerint. A jelenség mögött első sorban a globális megélhetési válság áll. Ugyanakkor a pandémia idején a márkák részéről tapasztalt odaadó hozzáálláshoz képest a mostani krízisjelenségek kezelésében nem érzik a fogyasztók a cégek részéről a partneri hozzáállást. Míg például a covid okozta fogyasztói nehézségeket közös összefogással lehetett megfelelően kezelni, a mesterséges intelligencia kérdésében akár a front ellentétes oldalára is rendeződhetnek a szolgáltatók és a fogyasztók – hívja fel a figyelmet jelentésében a KPMG.

2024. március 27. 13:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05