A Riporterek Határok Nélkül elérhetővé tett az interneten cenzúrázott oldalakat

MTI Sajtóadatbank, 2015. március 14. 15:25

A Riporterek Határok Nélkül (RSF) elérhetővé tett kilenc blokkolt hírportált az általa összeállított "internet ellenségei" nevű listán szereplő 11 országban - közölte a nemzetközi újságíró jogvédő szervezet.

A "Collateral Freedom" nevű akciót az internetcenzúra elleni világnapon hirdette meg a párizsi székhelyű szervezet. "Idén újabb jelentés közzététele helyett inkább akcióba léptünk" - hangsúlyozta Grégoire Pouget, a szervezet új médiával foglalkozó felelőse a Le Monde című napilapnak. A szervezet 2008 óta mindig ezen a napon hozta nyilvánosságra az "internet ellenségeiről" szóló jelentését. "De nem ez fogja arra késztetni Kínát, hogy lebontsa a nagy tűzfalat, az internetes cenzúrarendszerét. Ezért úgy döntöttünk, hogy megtesszük inkább mi magunk" - tette hozzá a jogvédő.
 

A technika lényege hogy a listán szereplő 11 országban (Bahrein, Egyesült Arab Emírségek, Irán, Kazahsztán, Kína, Kuba, Oroszország, Üzbegisztán, Szaúd-Arábia, Türkmenisztán, Vietnám) újra elérhetővé tettek kilenc blokkolt hírportált úgynevezett tüköroldalak létrehozásával. Olyan felhő alapu infrastruktúrára épülő virtuális szervereken, mint az Amazon, a Microsoft vagy a Google a blokkolt oldalak tökéletes másolata érhető el.
 

Az RSF már 2012-ben is próbálkozott ezzel a megoldással, de az érintett országok hatóságai akkor a tüköroldalakat is elérhetetlenné tették. A jogvédő szervezet ezért most egy másik stratégiát választott, amellyel állítása szerint blokkolhatatlan tüköroldalakat hozott létre.
 

A tükröket olyan szervereken tárolják, amelyeknek a szolgáltatásait az érintett országoknak a vállalatai is használják, ilyen például az Amazon, a Google vagy a Microsoft, vagyis az oldalak blokkolásához a szolgáltatók valamennyi oldalát le kellene tiltani.
 

"A felhő infrastruktúrát kínáló nagy szolgáltatók elérhetetlenné tételével pedig az érintett országok több ezer olyan technológiai vállalatot is megfosztanának azok elérésétől, amelyek rendszeres felhasználók" - hívta fel a figyelmet az RSF. "A tüköroldalak blokkolásának költsége pedig gazdaságilag és politikailag is nagyon sokba kerül az internet ellenségei számára" - tette hozzá az RSF, amely a stratégiát 2013-ban kidolgozó kínai GreatFire nevű szervezettel közösen indította el az akcióját.  Vagyis a blokkolás technikailag most is megoldható, de az RSF abban bízik, hogy azt mostantól nem meri megtenni a 11 ország.
 

A kilenc blokkolt hírportál: a Grani.ru Oroszországban, a Fergananews Kazahsztánban, Üzbegisztánban és Türkmenisztánban, a The Tibet Post és a Mingjing News Kínában, a Dan Lam Bao Vietnámban, a Hablemos Press Kubában, a Gooya News Iránban, a Gulf Center for Human Rights az Egyesült Arab Emírségekben, valamint a Bahrain Mirror Bahreinben és Szaúd-Arábiában.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Világdöntőben az ELTE programozói

A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.

2024. április 19. 09:44

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09