„Megfordult” a Google

Czipperer Dia, 2015. április 1. 15:11

A Google is szereti az április 1-jei tréfákat. Évről évre készülnek valamivel erre az alkalomra, és ezt most sem hagyták ki.

A Google is megemlékezik a bolondok napjáról. Minden évben tartogat valamit a felhasználóknak a keresőóriás, és most sincs ez másképp. Biztos sokan emlékeznek még a tavalyi titkos Pokemon-keresőre. Idén is hasonlóval rukkoltak elő a számos más egyéb átverés mellett.

 

Ahogy a Kütyü Magazinon beszámoltunk róla, Pac-Mannel játszhatnak a felhasználók a Google Mapsben. Azonban ezzel nem ért véget a tréfák sora.

 

Április elseje egyfajta fordított napnak is tekinthető, hiszen sokan megtréfálják a másikat, ugratják egymást. Ennek jegyében a Google keresője is átalakult. A hagyományos oldalon, vagyis a google.com felületén mindebből semmit nem venni észre, azonban egy apró trükkel máris tükrözhető az oldal.
 

 

Mindehhez csak annyit kell tenni, hogy a google.com helyett a com.google oldalra navigálunk, és máris egy fordított „világban” találjuk magunkat. Szerencsére innen is van kiút. Ha beírjuk a keresett kifejezést (nem fordítva, hiszen az oldal kezeli ezt), és az adott oldalra navigálunk, minden visszaáll az eredeti kerékvágásba.

Kulcsszavak: tréfa kereső Google

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09