Tőlünk lesi el a mozdulatokat a robotszakács

MTI Sajtóadatbank, 2015. április 21. 14:35

Az otthoni konyhákba szánt robotséfet fejlesztett ki egy londoni vállalat: a masina az ember mozdulatait ellesve tanulja meg elkészíteni a különböző fogásokat, amelyeket azután minden alkalommal ugyanúgy tud elkészíteni.

A Moley Robotics cég az idei Hannoveri Vásáron, a világ legnagyobb gépipari és elektrotechnikai seregszemléjén mutatta be a szerkezet prototípusát. A németországi vásáron Tim Anderson, a BBC Masterchef (Mesterszakács) című valóságshowjának 2011-es győztese tanította a robotséfet ráklevest készíteni.
 

"Megkéred valamire, legyen az némi előkészület, vagy egy teljes fogás elkészítése az elejétől a végéig, és a gép megcsinálja. És minden egyes alkalommal ugyanúgy fogja megcsinálni" - mondta Anderson a BBC News-nak.

 


 

A robotséf parancsokká alakítja át az eltanult mozdulatokat, amelyeket aztán az emberi kéz mozgását idéző, aprólékosan kidolgozott kezeivel hajt végre.
 

A termék még két évnyire van attól, hogy forgalomba kerüljön, a cég ugyanis beépített hűtőszekrénnyel és mosogatógéppel is el akarja látni, hogy a hozzávalók felaprítása, összedolgozása, megsütése vagy megfőzése után a robotséf még el is mosogassa a koszos edényeket.
 

A vállalat tízezer fontért (4,1 millió forint) szeretné piacra dobni a robotszakács háztartásokba szánt változatát, amelyhez több ezer recept is tartozna, és a tulajdonosok saját receptjeiket is megoszthatnák egymással az interneten.

http://www.bbc.com/news/science-environment-32282131

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09