A digitális világban a gyerekek már jobban eligazodnak, mint a szüleik

MTI Sajtóadatbank, 2015. július 8. 08:14

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss kutatásai alapján több mint egymillió magyar háztartást érint a 18 év alattiak biztonságos internetezése, ezért fontos, hogy a szülők olyan szűrőszoftvereket, technikai megoldásokat alkalmazzanak, amelyek megvédik gyerekeket a nem kívánatos tartalmaktól. Ebben nyújt segítséget a hatóság ingyenes gyermekvédelmi szűrőszoftvere.

A médiahatóság özleményében azt írta: a négymillió magyar háztartás egynegyedét, egymillió háztartást érint a gyermekek biztonságos internetezése. A kutatások arra utalnak, hogy a gyerekek jelenléte a háztartásban a legerősebb társadalmi ösztönzője az internet terjedésének. Hozzátették: a magyarországi internethasználókat felmérő vizsgálatok szerint a 18 év alattiak körében az internet elterjedésének egyik legfontosabb oka az iskola, mivel egyre több tanár kéri beküldeni interneten a házi feladatot vagy ad fel internetes anyaggyűjtést feladatként, és sokan közösségi oldalakon keresztül tartják a kapcsolatot tanítványaikkal. Emellett a gyereknevelésben a szülők jutalmazásként vagy a gyerekek figyelmének lekötésére is használják az internetet, amely sok esetben átveszi a tévé szerepét - írták.

 


 

Az NMHH kitért arra is, hogy a legtöbb szülő pedagógiai eszközökkel, beszélgetéssel, megfigyeléssel, magyarázattal igyekszik megóvni gyermekét az internet lehetséges veszélyeitől. Hozzátették: az adatok alapján ennek részben oka, hogy a szülők tájékozatlanok a technikai megoldásokkal kapcsolatban, illetve, hogy a gyerek ügyesebb náluk, így sok esetben könnyen kikapcsolja vagy átlép a szülők által állított technikai akadályokon.
 

Már az alsó tagozatos korú gyerekkel élő internetező felnőttek közül is minden ötödik azt mondja, hogy a gyerek jobban ért nála az internethez. A középiskolás korú gyerekekkel élő felnőttek egy része (37 százaléka) elismeri, hogy a gyerek többet tud, a relatív többség azonban úgy gondolja, hogy ő maga is ért annyira az internethez. A 14 éves vagy idősebb gyerekeknél pedig még árnyaltabb a kép (a 14-18 év közöttiek életkoruk miatt már anonim felmérésben is megkérdezhetők és ütköztetni lehet a véleményüket a szülőkével). A gyerekek nagy többsége (71 százalék) teljesen biztos benne, hogy ügyesebb, mint a szülei, és csupán húszból egy állította ennek ellenkezőjét.
 

Közölték: a káros tartalmaktól védő szoftvereket vagy böngésző-kiegészítőket kevés szülő ismeri, vagy ha tudnak is róluk, nem használják őket. A gyerekekkel élő internetezők közül sokan (78 százalék) hallottak a gyermekvédelmi eszközökről, de a számítógépre telepíthető megoldásokat ismerők (72 százalék) csak egészen kis része (6 százalék) tudott legalább egyet megnevezni közülük.
 

Az NMHH hozzáfűzte: a gyerekek internetezését korlátozó szűrőszoftvereket ismerő, de azokat nem használó szülők általában a pedagógiai eszközöket, a nevelést, elbeszélgetést célszerűbbnek tartják, illetve sokan - gyerekek és felnőttek is - úgy vélik, hogy a gyerek internetezésének szoftveres korlátozása, figyelése rontaná a szülő és a gyerek közötti viszonyt. A technikai helyett a pedagógiai eszközöket nemcsak azért részesítik előnyben a szülők, mert sokan közülük kevésbé értenek az internethez, mint kamasz fiuk vagy lányuk, hanem mert más, a médiában a gyerekekre esetleg káros tartalmaktól is inkább a hagyományos, beszélgetős módszerrel igyekeznek megóvni őket - írták.
 

A médiahatóság felhívta a figyelmet: Magyarországon minden oktatási intézményben és nyilvános könyvtárban a kiskorúak védelme érdekében kötelező a szűrőszoftver használata, az ingyenes szűrőszoftvert pedig az internet-hozzáférést nyújtó szolgáltatóknak ingyenesen kell biztosítaniuk, és letölthetővé tenni honlapjukon.
 

Részletezték: a szülő a gyermekvédelmi szűrőszoftverekben előre beállított, például életkor szerint megkülönböztetett profilokból választhat, így a kezelésben kevésbé jártas felnőttek is egyszerűen használhatják azt. Lehetőség nyílik a finomhangolásra, a kulcsszavak, a letiltott vagy engedélyezett oldalak, a napi használati idő bővítésére, szűkítésére, testre szabására is. Kiemelték: a magyar nyelven működő szűrőszoftver és az Internet Hotline elérhető a www.gyermekbarat.nmhh.hu weboldalon.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09