Internet Hungary - A folyamatosan növekvő adatigény mozgatja a távközlési piacot

MTI Sajtóadatbank, 2015. szeptember 30. 14:31

A mobiltelefonok elterjedésével folyamatosan növekszik a felhasználók adatigénye, az elvárásoknak megfelelően pedig egyre több, gyorsabb és olcsóbb szolgáltatás érhető el a távközlési piacon - mondta a Vodafone vállalati szolgáltatások üzletág vezérigazgató-helyettese Siófokon, a 16. Internet Hungary rendezvényen.

Király István ismertette a BellResearch legfrissebb jelentését, amely szerint tavaly a kis- és középvállalkozások 85 százalékánál volt legalább egy mobiltelefon, a lakossági szférában pedig megháromszorozódott a mobiltelefont használók száma két év alatt.

 

A mobilok elterjedésével egyidejűleg az Európai Unión belül 25 országban, az EU-n kívül 6 európai országban, Európán kívül pedig 23 országban van 4G-hálózat. Magyarországon tizennégyszeresére nőtt a felhasznált adatmennyiség az elmúlt két év alatt, és 2014-ben már a lakosság 33 százaléka heti 7 órában internetezett telefonon, csaknem háromszor annyi felhasználó, mint 2012-ben - fejtette ki a vezérigazgató-helyettes.

 

 

Beszámolt az M2M Barométer eredményeiről is, amely szerint két év alatt 15 százalékkal nőtt a legalább egy M2M (gép-gép közötti kommunikációs) technológiát alkalmazó vállalatok száma, így világszerte a vállalatoknak már 27 százaléka használja fel termelékenysége javítására ezt a technológiát.
 

A felmérés során megkérdezett cégek 83 százaléka számolt be arról, hogy versenyképessége az M2M fejlesztéseknek köszönhetően javult.
 

A jelentés 16 országban, hét iparág 650 vezető szakemberének megkérdezésével készült.  

 

Király István emlékeztetett arra, hogy eddig elsősorban a biztonságtechnikában és a személyes árukövetésben használták a gépek közötti kommunikációra épülő megoldásokat. Úgy vélte, hogy ezek a jövőben leginkább az energiafelhasználásban jelennek majd meg az okos mérőeszközök térnyerésének köszönhetően.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09