Biztonságos internetezésre oktatta a diákokat a Telenor

forrás: Prím Online, 2015. október 12. 14:21

Október 8-án, a Telenor Nap keretében a vállalat kétszáz munkatársa négy magyarországi iskolában tartott interaktív tanórákat, amelyeken a gyerekek a biztonságos internetezést sajátíthatták el. További 400 Telenor munkatárs tanította mobilinternet használatra a Telenor ügyfeleit 20 budapesti és vidéki bevásárlóközpontban.

A vállalat idei ügyfélnapján első alkalommal nem csupán forgalmas helyszínekre, de egy budapesti, egy törökbálinti, egy zsombói és egy hódmezővásárhelyi iskolába is ellátogattak a Telenor munkatársai. A kétszáz dolgozó a Hipersuli oktatási programban részt vevő oktatási intézmények tanulói számára kiscsoportos foglalkozásokat tartottak, amelyeken a biztonságos internethasználatot sajátíthatták el a diákok. A különleges tanórákon megszerzett ismereteiket a gyerekek táblagépeken le is tudták tesztelni.
 

 

A hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium és Általános Iskolában Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter és Czunyiné dr. Bertalan Judit, köznevelésért felelős államtitkár Christopher Laskával, a Telenor vezérigazgatójával közösen megtekintette a biztonságos internethasználat oktatása mellett a Hipersuli egyik mintaóráját is. A hódmezővásárhelyi iskolában a Telenor által biztosított táblagépeket magyar nyelv és irodalom, matematika és természetismeret oktatására használják fel a tanórákon.

 

A Hipersuli oktatási programot a Telenor idén tavasszal indította útjára vállalati felelősségvállalási tevékenysége keretében. A vállalat a projekthez csatlakozó iskolák mintegy 350 diákja számára tett elérhetővé modern táblagépeket Hipernet-kapcsolattal. Mivel a digitális eszközök felhasználása a tanárok részéről is újfajta megközelítést igényel, ezért a Telenor a programhoz csatlakozó tanároknak is átfogó képzést szervezett. A Hipersulihoz kapcsolódó partnerek, a Köznevelésért Felelős Államtitkárság és az Oktatáskutató és Fejlesztői Intézet és a Microsoft pedig kísérleti digitális tananyagokkal, illetve tantermi vezérlőszoftverek rendelkezésre bocsátásával segítette a 2016 nyaráig tartó oktatási projektet.

 

A Hipersuli program első hatásvizsgálati eredményei szerint a diákok 38%-a izgalmasabbnak tartja a táblagépes tanórákat,  többségük örömmel használná a készülékeket még többet a tanórán (58%). Csaknem háromnegyedük (71%) azt szeretné, hogy bővüljön a táblagépes tantárgyak köre. A budapesti Hipersuliba járó gyerekek szüleinek döntő többsége (75%) elégedett a digitális eszközök iskolai használatának gyakorlatával, és csaknem minden második szülő úgy tapasztalta, hogy gyermeke szívesebben tanul a táblagép bevezetése óta.

 
Kép: nlg.hodtav.hu

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05