Médiakonferencia: egymástól tanulhatnak a hagyományos és az online médiumok

MTI Sajtóadatbank, 2015. október 19. 15:31

Nemcsak a nyomtatott média, a rádió és a televízió tanulhat az internetes versenytársaktól, hanem utóbbiak is hagyományos riválisaiktól - hangsúlyozta a Nemzetközi Hírmédia Szövetség (International News Media Association; INMA) éves európai konferenciájának nyitónapján a szervezet vezérigazgató-ügyvezetője Budapesten.

Earl J. Wilkinson hangsúlyozta: az online kiadványok tulajdonosainak is szükségük van jelentős bevételt hozó hirdetési modellre, minőségi tartalomra és szerzőgárdára. Véleménye szerint a következő tíz év az üzleti modellek közötti egyensúly megteremtésének kora lehet. A legfőbb irányok között a médiafogyasztás mobileszközökre költözését, a tartalom minél egyszerűbb elérésének biztosítását,é s azok fizetőssé tételét említette.
 

A szakember utalt arra, az Egyesült Államokban pár év alatt csaknem négyszeresére ugrott az az idő, amelyet a felhasználók nem hanghívással töltenek mobiljukon, és szólt arról is, hogy a médiaipar átalakulása a hirdetési szektort is alapjaiban érinti majd, hiszen három év múlva az online reklámok zömét már programozott hirdetések adják. Megemlítette: a tagjaik körében készített felmérés szerint a kiadók a legnagyobb kihívást a digitalizáció mellett a mobileszközök mind népszerűbbé válásában és ezen trendek elemzésében látják, valamint abban, hogyan tudnak bevételt generálni ezen a platformon.

 


 

Dan Miller, a kanadai punkmagazinból kinőtt Vice portál stratégiai kommunikációs vezetője azt emelte ki: célközönségükben, a 18 és 35 év közötti korosztályban hitelességgel és őszinteséggel lehet sikert elérni, hiszen ez a nemzedék nagyon gyorsan felismeri a "maszatolást". Mint mondta, havi 200 millió egyéni látogatójuk videonézési szokásai bizonyítják, hogy helyi tartalom is válthat ki globális érdeklődést, és megfelelően kiválasztott és feldolgozott témával nemcsak percekre lehet a képernyő elé szegezni a nézőt. Példaként hozta fel egy évtizede készült, másfél órás filmjüket, amely a bagdadi heavy metal-rajongók életét mutatta be.
 

Faix Csaba, a Prezi.com kommunikációs menedzsere a tanácskozáson közölte, hatalmas a tolongás a közönség és a potenciális üzletfelek érdeklődéséért, ezt mutatja, hogy naponta átlagosan ezer mobilalkalmazás jelenik meg.
 

A világ legnagyobb médiainnovációs fórumát, amelynek házigazdája, a Magyar Lapkiadók Egyesülete, videoüzenetben köszöntötte Tarlós István főpolgármester, aki - hangsúlyozva, mennyire fontos, hogy a sajtó pontosan, hitelesen teljesítse feladatát - megjegyezte, a tanácskozás helyszínének kiválasztása is mutatja, hogy Budapestre érdemes eljönni
 

A rendezvényen legalább kétszázötvenen vesznek részt, ötödük érkezik Magyarországról. Az 1930-ban alakult szervezetnek a honlapján közölt adatok szerint 70-nél is több ország 607 médiacégénél mintegy 6100 tagja van.

Kulcsszavak: média INMA

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09