Szuper-számítástechnikai fejlesztés segíti a tudományos együttműködést a felsőoktatás és az ipar között

MTI Sajtóadatbank, 2015. október 29. 08:23

Magyarország legnagyobb szuper-számítástechnikai fejlesztését hajtották végre, és ez segíti a tudományos együttműködést a felsőoktatás és az ipar között - mondta Kara Ákos infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár szerdán Budapesten, a Szuper-számítástechnika a felsőoktatásban című projekt záró rendezvényén.

Az államtitkár emlékeztetett: Magyarországon már 14 éve működik nagy teljesítményű szuper-számítástechnikai rendszer, ezen infrastruktúra tudása lenyűgöző, hiszen rengeteg adatot képes gyorsan feldolgozni és tárolni, ezzel pedig megfelel a tudományos kutatás legfontosabb követelményeinek. Hozzátette: a szuper-számítástechnikai eszközök a kutatás minden területén alkalmazhatók.
 

Hangsúlyozta: a mostani projekt jelentősen hozzájárul Magyarország versenyképességének növeléséhez, mert nem lehetséges magyar innováció korszerű infrastruktúra nélkül. Nagy lépést tettek ezzel a fejlesztéssel azért, hogy Magyarország legyen az egyik leginkább versenyképes ország Európában - vélekedett. Hozzáfűzte: a kiépülő rendszer a világ 500 legjobbja között van.
 

Kara Ákos közölte: a 2013-ban indult projekt két helyszínen, Debrecenben és Budapesten valósult meg, célja a hazai felsőoktatás és az azt támogató kutatás-fejlesztés hatékonyságának növelése. Ez azért is lényeges, mert az egyetemi kutatóközpontok fontosak a stabil gazdasági fejlődéshez - mutatott rá.

 

A Miskolci Egyetemre telepített, a 3,2 milliárd forintos uniós keretből vásárolt szuperszámítógép az egyetem számítóközpontjában. MTI Fotó: Vajda János

 

Nagy Miklós, a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIF) igazgatója kiemelte: a most megvalósult fejlesztéssel olyan rendszer jött létre, amellyel Magyarország bármely európai országgal felveheti a versenyt, sőt Európa élvonalába került.
 

Mint mondta, az a cél, hogy építve az eddigi sikerekre és arra a tudásra, amely folyamatosan felhalmozódik ezen a területen, elérhető legyen, hogy valóban Európa legnagyobb kapacitású rendszerei közé kerüljön Magyarország.
 

A Szuper-számítástechnika a felsőoktatásban projekt keretében az Európai Unió és a magyar állam csaknem kétmilliárd forintos támogatásának köszönhetően a hazai szuper-számítástechnikai kapacitás a négyszeresére nő. A szuperszámítógép-használat mára a legtöbb kutatónak nélkülözhetetlen eszközzé vált, mert a tudományos feladatok majdnem 90 százalékát az ilyen nagy kapacitású rendszereken futtatott szimulációk segítségével tudják megoldani.
 

A projekt megvalósulásával olyan teljesítménnyel bírhat a magyarországi rendszer, mintha a világon hétmilliárd ember kézbe venne egy-egy számológépet, és másodpercenként körülbelül 30 ezer műveletet hajtanának végre egyszerre.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05