Befejezi a metaadatgyűjtést az amerikai hírszerzés

MTI Sajtóadatbank, 2015. november 30. 11:26

Az amerikai hírszerzés vasárnaptól befejezi a telefonos kommunikációra vonatkozó metaadatok gyűjtését és áttér a "fókuszáltabb és célzottabb" rendszerű tevékenységre - közölte a hétvégén a nemzeti hírszerzés igazgatójának (DNI) hivatala.

A váltás több mint két évvel azután következik be, hogy az utóbb Moszkvába szökött informatikus, Edward Snowden leleplezte a külföldi jelhírszerzésre szakosodott Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos adatgyűjtési gyakorlatát. Ennek keretében a kémszolgálat amerikaiak millióinak telefonhívásaira vonatkozó adatokat (így például az érintett telefonszámokra és a hívás hosszúságára vonatkozó metaadatokat) gyűjtött és tárolt. A beszélgetések tartalmához azonban csak egy titkos bíróság (FISC) felhatalmazásával férhetett hozzá az NSA.

 


 

Barack Obama elnök júniusban írta alá azt a törvényt (USA Freedom Act), amely megfosztotta az NSA-t a tömeges adatgyűjtés jogától. A jogszabály értelmében a hírszerzés kizárólag célzott felhatalmazás vagy bírósági végzés birtokában gyűjthet metaadatokat a telefontársaságoktól.
 

A most véget érő tömeges adatgyűjtés támogatói szerint az eljárás a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően nagyban segítette a terrorista tevékenység feltérképezését. Jogvédő csoportok szerint azonban a régi rendszer túlságosan széleskörű felhatalmazást adott a kormánynak az állampolgárok megfigyeléséhez.
 

Az NSA kérte, hogy 2016. február 29-ig korlátozott hozzáférése legyen a korábban elmentett metaadatokhoz. A folyamodványt a FISC mérlegeli.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09