Felhőbe küldték a parancsokat az amerikai hadseregben

forrás: Prím Online, 2015. november 30. 15:33

Az amerikai hadseregben 10 évvel ezelőtt kezdték el a parancsokat digitálisan aláírni. Mára lényegében megszüntetették a papíralapon kiadott utasításokat. Jellemző a fejlesztés radikális hatására, hogy míg régebben külön őrjáratokat kellett szervezni a műveleti területeken állomásozó egységeknél a parancsok továbbítására, mára erre szinte nincs is szükség.

Felhőalapú aláírás: radikálisan nőhet az ügyfélélmény és csökkenthetőek az ügyfélszolgálati költségek


„A kutatások azt mutatják, hogy a nagyvállalati felsővezetők – iparágtól függetlenül – a digitális átalakítást tartják a következő időszak egyik legfontosabb üzleti prioritásának, a döntéshozók 70%-a tervezi az elektronikus aláírás bevezetését 2016 év végéig. A motiváció könnyen érthető: radikálisan lefaraghatóak az adminisztrációs és ügyfélszolgálati költségek az elektronikus aláírási megoldásokkal, miközben lényegesen gyorsabbá és jobban nyomon követhetővé válnak az üzleti folyamatok” – mondta el Molnár Ferenc, az üzleti elektronikus aláírás specialista NETLOCK Kft. vezetője. „A digitális aláírások új generációja a felhőalapú elektronikus aláírás; a megoldás leegyszerűsítve lehetővé teszi, hogy akár az okostelefonunkat használva hitelesítsünk dokumentumokat. Ez pedig rengeteg területen kínál forintosítható előnyöket. Például a pénzügyi és biztosítási szektor ügyfélforgalmának jelentős részét is átterelheti az online világba. Kényelmesebbé válhat az ügyfelek számára a kapcsolattartás – hiszen nem kell bemenni a banki ügyfélszolgálatra az ügyintézéshez – és a szolgáltató számára is előnyös mindez, mert csökkentheti a költségeit és gyorsíthatja az ügymenetet. De a közigazgatás is sokat profitálhat ebből” – tette hozzá.

Elektronikus aláírás a felhőből: digitális aláírás okostelefonon


Felhőalapú e-aláírás és hitelesítő szolgáltatások segítségével lényegében bármikor, bárhol és bármilyen kiegészítő eszköz (pl.: chipkártya, kártyaolvasó, speciális szoftverek) nélkül is hitelesíthetünk elektronikusan dokumentumokat, akár egy okostelefonnal is. Vagyis egy vállalatvezető akár egy konferencia szünetében, utazás vagy várakozás közben is aláírhatja és hitelesítheti a számára előkészített céges szerződéseket mobiltelefonján. Ezzel nemcsak rengeteg idő spórolható meg, de a papíralapú archiválást is kiváltja a nyomon követhetőbb, gyorsabb és biztonságosabb e-archiválási technológia.

Az állam is léphet a digitális evolúcióban: az állami és önkormányzati szféra is profitálhat a felhőbe küldött e-aláírással. Az új technológia kiválthat számos eddig papíralapú aláírást igénylő folyamatot, valamint képes lehet egy-egy ügymenetet a digitális térben tartani a teljes életciklus alatt.
 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09