Élesedik a Google Lunar XPRIZE holdversenye

forrás: Prím Online, 2015. december 9. 15:12

Alig két hónappal a Google Lunar XPRIZE izraeli csapata után tegnap a Moon Express is bejelentette, hogy az XPRIZE Alapítvány által igazolt indítási szerződéssel rendelkezik. Az amerikai csapat MX-1E nevű holdszondájával egyszerre három indítást is tervez a Rocket Lab  Electron rakétájával a Hold felé.

A Moon Express még október 1-én közölte, hogy 3 indításra kötött szerződést a Rocket Lab fejlesztés alatt álló Electron rakétarendszerére. Ezt december 8-án az XPRIZE Alapítvány

hivatalosan is megerősítette, így már legalább két magán-holdexpedíció indulása várható 2017-ben. A GLXP izraeli csapata, a SpaceIL, október 7-én jeruzsálemi sajtótájékoztatóján, Rivlin izraeli elnök jelenlétében jelentette be, hogy holdszondájuk 2017 második felében egy Falcon 9-es fedélzetén indul el a tervek szerint a Hold felé.

 



A Google Lunar XPRIZE órája 2017. december 31-ig ketyeg, addig kell sikeresen végrehajtani a kiírás szerinti feladatokat: az égi kísérőnkre eljuttatott robotnak legalább 500 métert meg kell tennie a Hold felszínén, és nagyfelbontású videót és képeket kell visszaküldenie a Földre.

A 2017-es határidő feltétele volt, hogy legalább egy csapatnak le kell tenni az asztalra egy rakétaindítási szerződést ("launch contract") 2015. december 31-ig, ezt most a SpaceIL után a Moon Express is teljesítette.

“Nagyon büszkék vagyunk, hogy hivatalosan is megerősíthetjük a Moon Express csapatának indítási szerződését.” mondta el Bob Weiss, az XPRIZE elnökhelyettese. "Az, hogy több csapat is ténylegesen megkísérli eljuttatni szondáját a Holdra, bizonyítja, hogy igazi versenyről van szó. A hitelesített indítási szerződésekre a csapatoknak azért is szüksége van, hogy megmutassák, meg akarják nyerni a GLXP Nagydíját. A Moon Express eredménye az XPRIZE alapítványt is közelebb vitte a Holdhoz."

Minden többi csapatnak, aki benn akar maradni a versenyben - így a verseny egyetlen magyar résztvevőjébek, a Pulinak is - 2016. december 31-ig kell bemutatnia saját indítási szerződését.

"Szívből gratulálunk a Moon Express csapatának! Teljesítményük egyértelműen mutatja, hogy a GLXP csapatai már a célegyenesre fordultak, a Hold kézzelfogható közelségbe került magán-űrexpedíciók számára is." - mondta el Dr Pacher Tibor, a Puli csapatvezetője. "Mi amerikai és német partnereinkkel együtt minden erőnkkel dolgozunk a Puli Holdra jutásának biztosításán, és bízom benne, hogy hamarosan izgalmas hírekkel tudunk ezzel kapcsolatban jelentkezni. A Puli, a magyarság összefogásával meg tudja mutatni, hogy egy kis ország is, mint hazánk, képes ott lenni a világ innovációs élmezőnyében. Széchenyi szavaival élve: 'Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen'. Ahhoz azonban, hogy Magyarország negyedik nemzetként eszközt juttasson a Holdra, a Puli önereje nem elég, emellett feltétlen szükségünk van a magánemberek, cégek és az állam szerepvállalására, anyagi támogatására is."

"Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen. "
- Gróf Széchenyi István -
 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05