Mégsem eladó a szerbiai távközlési vállalat

MTI Sajtóadatbank, 2015. december 13. 08:47

A kormány nem adja el a Telekom Srbija szerbiai távközlési vállalatot - jelentette be Aleksandar Vucic szerb kormányfő pénteki rendkívüli sajtótájékoztatóján.

A miniszterelnök kiemelte, a kabinet tagjai egyhangúlag döntöttek arról, hogy mind a hat kötelező érvényű ajánlatot elutasítják, mert a vételár elmaradt az elvárásaiktól. Azt nem közölte, hogy ki ajánlotta a legmagasabb árat a cég részvényeinek 58 százalékáért.
 

Aleksandar Vucic egyelőre nem tudott választ adni arra, hogy a jövőben esetleg a részvények egy kisebb csomagját is áruba bocsátják-e, és arra sem, hogy milyen változtatásokat terveznek a Telekom Srbija irányításában.

 


 

A vállalatot 1997-ben - Slobodan Milosevic elnöksége idején - részben már privatizálták, 29 százalékát az olasz Stet, 20 százalékát pedig a görög OTE vásárolta meg.
 

Az üzletrészeket a Zoran Djindjic vezette kormány visszavásárolta. A szerb kormány 2011-ben ismét nekifutott a cég értékesítésének. Egyedüli ajánlattevőként a Telekom Austria 1,1 milliárd eurót kínált a részvények 51 százalékáért, Belgrád azonban 1,4 milliárdot kért, így nem született megállapodás.
 

Most Szerbia ismét 1,4 milliárd eurót kért, de senki nem ajánlott ennyit. Korábbi, nem hivatalos értesülések szerint a legesélyesebbnek tartott ajánlattevő ennél 200 millió euróval adott volna kevesebbet a vállalatért.
 

A 2014-es pénzügyi évben a Telekom Srbija 15 milliárd dinár (123 millió euró) nettó nyereséget ért el.

Kulcsszavak: Telekom Srbija

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09