Mobil hirdetés: az Apple feladja

forrás: Prím Online, 2016. január 14. 22:12

Meglehetősen alacsony odds-szal fogadták volna hat évvel ezelőtt az angol fogadó irodák, hogy a 2010-ben bejelentett iAd sales-embereit egyszer valamikor az Apple szélnek ereszti, s azt mondja, hogy nem lát igazán perspektívát a mobil hirdetések saját értékesítésében.

Márpedig most ez történt, legalábbis a BuzzFeed News értesülései szerint. Arról nincs szó, hogy az Apple ne lenne ma is meghatározó szereplő a mobil hirdetési világban: az IDC felmérése szerint az Egyesült Államokban a piaci részesedése 15%, ami dobogós helyet jelent számára, de egy ilyen tőzsdei cégnél nem az számít, hogy mekkora, hanem az, hogy növekedésben van-e. Márpedig az Apple-nek ez az üzletága éppen ellentétes irányú mozgást végez, mint a többi, s bár a kezdetektől sem ment úgy, ahogy elképzelték, a piaci részesedés mutatószáma volt már 19% is, és ahhoz képest a részvényesek kedvét szegheti a 15, miképp az is, hogy az elmúlt négy évben a teljes (tehát nem csupán mobil) display hirdetéseket alapul véve az Apple nem nagyon tudott elmozdulni az 5%-os amerikai piaci részarányról, miközben a Facebook 40, a Google 10 százalék körül mozog. 

 

Ez az, amiért az Apple úgy gondolja, hogy vannak dolgok, amiket jobb elengedni, mint ragaszkodni hozzá. Arról nincs szó, hogy az iAD lényegét, a mobil alkalmazásokban elhelyezhető hirdetéseket kukázná ki a cég, csupán a lovak közé dobják a gyeplőt, az történik, hogy sales-erőforrást nem tesznek hozzá, aminek akár az is lehet a következménye, hogy a usereknél marad a teljes hirdetési bevétel a saját maguk által indított kampányok után, míg eddig magas értékhatárok korlátozták a kampányindítást, és a bevétel 30% az Apple kasszájába folyt be. 

Kulcsszavak: Apple mobilhirdetés

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09