Általános iskolás lányok a légiközlekedési informatikában

forrás: Prím Online, 2016. március 8. 11:58

A Skool 2014 óta dolgozik azon, hogy megmutassa, a lányoknak igenis van keresnivalója az informatika területén. Ezzel az állítással a Lufthansa Systems Hungária Kft. csapata is teljes mértékben egyetért. Közös workshopjukon együtt bizonyították be, hogy csak döntés kérdése, hogy egy 10-12 éves lányból légiutas-kísérő, pilóta vagy a repülés biztonságáért felelős IT szakember lesz-e a légi közlekedés világában.

A jelenleg férfiak által dominált IT szektornak igénye és egyben szüksége is van a szakképzett női munkaerőre. A légiközlekedési informatika ráadásul az átlaghoz képest kiemelkedő életpályát biztosíthat a nyitott és érdeklődő lányok számára. Ennek apropóján tartotta meg első közös workshopját a Lufthansa Systems Hungária és a Skool csapata.

 

Az egynapos foglalkozáson tizenöt 10-12 év közötti, informatika iránt érdeklődő lány vehetett részt. Játékos formában ismerkedhettek meg a programozás alapjaival, a Scratch fejlesztői környezetben saját játékot fejlesztettek. A foglalkozások között a lányok a cég által fejlesztett programmal próbálhatták ki, hogyan kell egy repülőgép rakterét a lehető leggyorsabban és biztonságosabban megpakolni.

 

Mi kell ahhoz, hogy valakiből jó programozó legyen?

"A jó programozó rendszerekben gondolkodik, folyamatosan gyűjti és alkalmazza a különböző problémamegoldási technikákat és mintákat. A rendszerszemlélet mellett fontos, hogy a humán nyelvekhez hasonlóan tudja alkalmazni a különböző programnyelveket. Erre a gondolkodásmódra tudjuk már most megtanítani a lányokat" – véli Benke Tamás, a Lufthansa Systems Hungária Senior Software Architect munkatársa.

 

 

A név, amiről mindenkinek a repülés jut eszébe

"A Lufthansa Systems Hungária workshopra közel négyszeres volt a túljelentkezés, ez is bizonyítja, hogy a Lufthansa márkanév a 10-12 éves korosztály és szüleik számára is ismerős, és igenis a lányokat is érdekli ez a világ" - mondta Major Zsófi, a Skool egyik alapítója.

 

A Lufthansa Systems Hungária munkatársai között több követendő példát is találhattak a résztvevők, a vállalatnál most is szép számmal találhatunk olyan hölgyeket, akiknek személyes karriertörténetei jól megmutatják a légiközlekedési informatikában elérhető sikereket. A most 10-12 éves lányok fogékonyak a technikai újdonságokra, így már jóval a pályaválasztás előtt érdemes felhívni figyelmüket az IT szektorban rejlő sokszínűségre és szakmai lehetőségekre.

 

"A szülőkkel való találkozásunkkor azt tapasztaltuk, hogy ők maguk is keresik azokat az irányokat, hogy merre érdemes gondolkozni az informatika világában. Így számukra is hasznos, ha megismerkedhetnek a légiközlekedési informatikához hasonló különleges iparágakkal, amelyekben akár lányaik is komoly sikereket érhetnek el" – foglalta össze a hétvége tapasztalatait Torma Fanni, az együttműködés egyik vállalati koordinátora.

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09