Május 12-én indul az Országos KKV Marketing Akadémia első képzéssorozata

Henger Attila, 2016. április 11. 10:54

A Magyar Marketing Szövetség küldetése a marketing fejlesztése, a marketinggel foglalkozók edukációja, valamint, hogy platformot, eszközöket és erőforrásokat biztosítson a vállalkozások minél sikeresebb marketingtevékenységéhez.

Az MMSZ eddig csupán workshopokon, konferenciákon keresztül valósította meg edukációs küldetését, ebből kifolyólag a Szövetség irányába egy ideje jogosan felmerülő igény volt, hogy komplex minőségi képzést biztosítson mind a tagjai és minden marketingtevékenységet végző számára. Ennek szellemében 2016-tól képzési rendszere keretében megalapította az Országos KKV Marketing Akadémiát.

 

"Az MMSZ-nél évek óta figyelemmel kísérjük, hogy milyen képzések érhetőek el a piacon, a sok - a marketing egyes területeire - specializált képzés mellett ez idáig hiányzott, egy a marketing fontosabb területeit átfogó, prémium oktatási program. Akadémiánkat két éves előkészítő munka, a piac alapos feltérképezése, valamint az igények felmérése és meghallgatása után hívtuk életre. Mestereket kívánunk képezni, mert tudjuk, hogy a marketinget nem lehet felületesen csinálni!” –nyilatkozta Hinora Ferenc, az MMSZ elnöke az Akadémia megalapításával kapcsolatban.

 

Az Akadémia célja, hogy a marketingtevékenységet végzők, legyen szó cégvezetőkről, marketingesekről, vagy bármely más munkatársról – a vállalati mérettől függetlenül – megismerhessék a legújabb marketingtrendeket, elsajátíthassák a marketing legkorszerűbb eszközeit és technikáit. Az Akadémia mesterkurzusai hasznosak lehetnek mindazoknak, akik hiteles, alapos, átfogó, naprakész, és különösen gyakorlatorientált képzéssorozatban szeretnének részt venni, és akik mindent tudni akarnak az eredményes marketingről.

 

 

Az oktatók egy-egy adott terület specialistái, kiváló szakemberek, a legtöbb esetben már sokéves tapasztalattal rendelkeznek a tudás átadását illetően is. A képzések tematikája úgy lett összeállítva, hogy mindent tartalmazzon, mindenre kitérjen, amelyre egy mai modern marketingesnek szüksége lehet a munkája során. Az Akadémia képzései a nagyvállalati szektorban dolgozók számára is hasznosak lehetnek, ezért a kurzusok nekik is ajánlottak.

 

A kurzus 8 napos (május 12-től kezdődően minden hét csütörtöki napján), naponta 8 órában. A képzések végén a résztvevők vizsgát (írásbeli és szóbeli) tehetnek, amelynek sikeressége esetén a Magyar Marketing Szövetség által hitelesített oklevelet vehetnek át. (A kurzusok vizsga nélkül is látogathatóak, de oklevélre nem jogosítanak.)

 

Azon résztvevők, akik a képzések során vagy azok után specializálódni szeretnének a marketing egy bizonyos területére, azok további specializált képzésekből választhatnak kedvezményesen az MMSZ partnerei jóvoltából.

A képzésről bővebb információ a kkvmarketingakademia.hu oldalon érhető el.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09