Modern mesék a startupok világában

forrás: Prím Online, 2016. április 20. 05:38

A Budapest Startup Safary keretében a Puli is megnyitja kapuit az érdeklődőknek; egy nem várt konfliktus apropóján pedig külön találkozón kínál lehetőséget mindenkinek annak megvitatására, mit tehet egy nem szokványos startup csapat, hogy a magyar űrtevékenység minél sokszínűbb és hasznosabb legyen -  Magyarország érdekében.

A Google Lunar XPRIZE magyar résztvevője, a Puli Space Technologies is részt vesz a Startup Safary április 21-22-i budapesti rendezvénysorozatán. A Magyar Űrkutatási Irodának a Pulit negatívan érintő véleményezése kapcsán kialakult nézeteltérés megvitatására pedig nyílt diszkusszióra várja a Puli csapata a szakma, a nagyközönség és a sajtó képviselőit.

 

A Berlinből érkezett kezdeményezés már 10 országban sikeres volt, most a budapesti startup világ nyitja meg ajtajait a nagyközönségnek a Startup Safary szervezésében. A két napig tartó nagyszabású rendezvénysorozaton számos programon keresztül ismerhetik meg a látogatók a cégek mindennapjait.

 

"A Pulinak megtiszteltetés, hogy bemutatkozhat a Budapest Startup Safary-n, olyan, már világsikert elért cégek mellett mint a Prezi vagy a Ustream.  Azonban az "Irányi utcai 3. emeletiek"-nek sem kell szégyenkezniük, és biztos vagyok benne, hogy a Shinrai, a Terracycle és a Synetiq nevével is sokszor találkozunk majd a jövőben." - mondta el Dr. Pacher Tibor, a Puli vezetője.

 

 

A Google Lunar XPRIZE, a világ jelenleg legjelentősebb technológiai versenyében egyedüli magyar csapatként résztvevő Puli számára azonban üröm az örömben, hogy – a csapat véleménye szerint megalapozatlan és sértő – kijelentések gátolják az előrehaladást. Legutóbb például a Magyar Űrkutatási Iroda negatív véleményezése akadályozta meg, hogy a Millenárison nagy sikerrel futott "Gateway to Space" kiállításon a Puli bemutathassa a GLXP projektet, ezen belül a Puli Space tevékenységét a közönségnek. Az ebből kirobbant konfliktusban olyan kijelentések is napvilágot láttak, mint "Olyan mint egy népmese, a magyar Puli sétál a Holdon ...maga a Google Lunar XPRIZE is egy mese. Az igazi mérnököket pedig irritálja, hogy a népmese népszerűbb."

 

Pacher szerint: "Van aki tipikus magyar mentalitást vél látni ebben, én inkább azt gondolom, hogy egy, a megszokott gondolkodásmóddal gyökeresen szembenálló megközelítés a világon mindenütt nehezen tör utat magának. Ezzel itthon is szembe kell néznünk. Bár a mai magyar közhangulat  nagyban megnehezíti munkánkat, bízom benne, hogy türelmes, kitartó munkával sikerül széles körben ismertté tenni és megszerettetni azokat a lehetőségeket, amelyeket a Puli sikeres Google Lunar XPRIZE részvétele nyithat meg." - fogalmazott a Puli vezetője.

 

A Puli csapatával április 20-án a Design Terminálban, a Puli Meetupon, április 21-én pedig a Startup Safary Budapest programjának keretében találkozhatnak az érdeklődők:

2016. április 20. szerda, 18:30 - 20:30, Design Terminál

http://www.meetup.com/PuliSpace/events/227938525/

2016. április 21. csütörtök, 9:00 - 14:00, Colabs Pest, V.ker. Irányi u. 3. 

http://budapest.startupsafary.com/venue/ColabsPest/ 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09