A 2017-es Sony World Photography Awards várja a jelentkezőket

forrás: Prím Online, 2016. június 1. 15:14

A Sony World Photography Awards-ra, a világ legnagyobb fotópályázatára mától lehet jelentkezni. A World Photography Organisation által meghirdetett verseny 2017-ben ünnepli fennállásának 10. évfordulóját.

A Professzionális, Nyílt, Ifjúsági és Diák Fókusz kategóriák mellett keresik Magyarország legjobb fotósát is, aki a magyar díjat veheti majd át.  

 

A Sony World Photography Awards minden évben díjazza a fotográfia legjobbjait. A verseny nyílt, a világ minden tájáról bárki jelentkezhet, aki a legrangosabb díj elnyerésével szeretné megalapozni karrierjét. Ezért az Sony World Photography Awards minden évben vonzza a feltörekvő tehetségeket és a hivatásos fotósokat, miközben a nagyközönség elé tárja az elmúlt 12 hónap legjobb fényképeit.

 

© Potyó Imre, Magyarország, Győztes, Nemzeti Díj, 2016 Sony World Photography Awards

 

 „Pályázatomban, amely a "Csillagtánc" nevet kapta a védett dunavirág (Ephoron virgo) kérész esti rajzását mutattam be a Rába egyik sötét kanyarulatában. Fotózásuk az egyik legizgalmasabb téma, amivel valaha találkoztam. A tavalyi szezonban tizenkét estén kerestük a dunavirágok selyemútját. A művészi hatású kép a vízbe gázolva készült: a hosszabb expozíció és a vakuderítés lehetővé tette a kérészek és a csillagok együttes ábrázolását, így a kép jól szemlélteti esti rajzásuk hangulatát. A Sony World Photography Award pályázat nemzeti díjának győzteseként fel tudtam hívni a figyelmet erre a kevésbé ismert védett fajra és viselkedésének érdekességeire. Az elért eredménynek köszönhetően a fotóm bejárhatja a világsajtót és a külföldi kiállítótermeket. Ezért is érdemes fotózni és pályázni” – mondta Potyó Imre, a magyar nemzeti győztese (2016).

 

"Az, hogy megnyertem a Portré kategóriát, megváltoztatta az életemet! Ez a díj segített beindítani a karrieremet” – mondta Sophie Gamand, a Professzionális Portré Kategória győztese (2015). 

 

"A győzelem felhívta a figyelmet a munkámra, azóta számos állásajánlattal és együttműködési lehetőséggel kerestek meg” – nyilatkozta Kylli Sparre, a Nyílt Digitálisan Manipulált Kategória győztese (2014).

 

"A díj megváltoztatta az életemet. A munkámat övező kiemelt figyelem mellett olyan baráti és szakmai kapcsolatokra tettem szert, melyekre esélyem sem lett volna a győzelem nélkül” – mondta Andrea Roseate, a Professzionális Elkapott Kép kategória harmadik helyezettje (2016) és az olasz nemzeti díj nyertese (2015)  

 

A felhívás nyílt és ingyenes minden fotográfus számára. A pályamunkákat Professzionális, Nyílt, Ifjúsági és Diák Fókusz kategóriában lehet nevezni a www.worldphoto.org oldalon. A vadonatúj honlap egy felhasználóbarát vizuális platformot nyújt a fotósoknak, így a jelentkezés egyszerűbb, mint valaha.

 

© Asghar Khamseh, Irán, Győztes, Év Fotósa Díj, 2016 Sony World Photography Awards

 

A magyar díj győztesét azok közül a magyar nemzetiségű fotósok közül választják ki, akik a tíz Nyílt kategória valamelyikében nevezik képeiket. 

 

2017-ben három versenyszámban indítanak új kategóriákat, kreatív kihívások elé állítva a fotósokat. Szerkesztői tartalmakat, a verseny részletes leírását és a kategóriákat itt találja. 

 

A Sony World Photography Awards értékes nyereményekkel ajándékozza meg a győzteseket, így például:

  • A Sony legújabb digitális képalkotó eszközei
  • 25 000 dollár pénzdíj az Év Fotósa cím nyertesének
  • 5 000 dollár pénzdíj a Nyílt versenyszám győztesének
  • A Sony legújabb digitális képalkotó eszközei a nemzeti díj nyertesének
  • Részvétel a Sony World Photography Awards kiállításán Londonban
  • Megjelenés a 2017-es Sony World Photography Awards díjazottak könyvében 
  • Globális ismertség és sajtómegjelenések  

 

© Balogh Attila, Magyarország, Harmadik helyezett, Nemzeti Díj, 2016 Sony World Photography Awards

 

„Büszkeséggel tölt el minket, hogy a díjátadó most ünnepelheti fennállásának 10. évfordulóját. 2007-es indulása óta rengeteget köszönhetett azoknak a kivételes tehetségeknek, akik munkájukkal évről évre hozzájárultak a Sony World Photography Awards szakmai fejlődéséhez. Külön megtiszteltetés számunkra, hogy díjátadónk platformot nyújthat mind kezdő, mind profi kollegáinknak karrierjük megalapozásához vagy megszilárdításához. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a fotósokat minden évben olyan kihívások elé állítsuk, amivel átléphetik saját kreativitásuk határait” – mondta Scott Gray, a World Photography Organisation vezérigazgatója.

 

A Sony World Photography Awards fotóversenyre rekordszámú, összesen mintegy 230 103 pályázat érkezett 186 országból. A 2016-os Év Professzionális Fotósa címet az iráni származású fotóriporter, Asghar Khamseh nyerte „A Gyűlölet Tüze” képsorozatával. A magyar díjat Potyó Imre kapta meg.

 

A Sony World Photography Awards döntőbe jutott munkáit február 28-án, a Nyílt és nemzeti kategóriák győzteseit március 28-án, a többi kategória győzteseit pedig 2017. április 20-án hozzák nyilvánosságra. A győztes munkákból 2017. április 21. és május 7. között kiállítás nyílik a London szívében található Somerset House-ban.

 

© Galamb Tibor, Magyarország, Második helyezett, Nemzeti Díj, 2016 Sony World Photography Awards

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05