A Balatonnal a nyári hónapokban az átlagos havi mobil adatforgalom ötszörösét, hatszorosát várja a Telekom

forrás: Prím Online, 2016. június 23. 17:30

Az üdülőhelyeken jellemzően a nyári hónapokban nő meg ugrásszerűen az adathasználat, a legkiemelkedőbb adatokat a Balatonnál például júliusban és augusztusban mérik. 

Míg a Balaton menti települések tavaly februári összesített adatforgalma 45 Terabyte körül volt, addig augusztusban elérte a 235 Terabyte-ot, ami több mint ötszörös emelkedést jelent tehát az átlagos havi forgalomhoz képest az év egyéb időszakában. A nyári sportesemények és a mobilos videózás előretörése miatt idén még ennél is nagyobb adatforgalomra számítanak a felkapott nyári nyaralóhelyek körzetében. A Telekom 4G hálózatának lakossági kültéri lefedettsége országosan már meghaladta a 97,5 százalékot, így megbízható 4G szolgáltatással várják a nyaralókat mind a balatonparti üdülőhelyeken, mind a Velencei-tó és a Tisza-tó partján.

 

A Telekom Magenta 1-es ügyfelei egész nyáron át gondtalanul facebookozhatnak, zenét streamelhetnek, útközben is videót vagy sportközvetítést nézhetnek, hiszen a Telekom a nyári hónapokban eltörölte a mobilinternet adatkorlátot minden Magenta 1 és Magenta 1 Business kedvezménycsomagban. Ugyanakkor gondoltak azokra is, akik még nem vonták össze szolgáltatásaikat Magenta 1-be: a Next és Next Business előfizetőknek megduplázták a felhasználható adat mennyiségét. A dupla adatmennyiség pedig nemcsak nyárra szól, hanem az előfizetés teljes időtartamára. További részletek a Telekom honlapján (www.telekom.hu).

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09