Vezetőváltás a Xerox Corporation élén

forrás: Prím Online, 2016. július 11. 12:50

Új vezetőt nevezett ki a vállalat élére a Xerox igazgatótanácsa. Jeff Jacobson lesz a cég vezérigazgatója, miután lezárul az a folyamat, amelynek végén a vállalat két független, nyilvánosan működő részvénytársaságként folytatja tovább a működését. Jacobson jelenleg a Xerox Technology üzletág elnöki posztját tölti be, és ezt a feladatot mindaddig ellátja, amíg a kettéválás végbemegy.

„Jeff nagyszerű vezető az üzlethez, a munkavállalókhoz kötődő szenvedéllyel, erős ügyfélkapcsolatokkal, és a tiszta stratégiai elképzeléssel arról, hogyan fordíthatjuk a hasznunkra az üzleti lehetőségeket. Az eltelt négy évben, amióta Jeff a Xeroxnál dolgozik, jelentős erőfeszítéseket tett a vállalat produktivitásának és költséghatékony működésének erősítése érdekében miközben gondoskodik az innováció, a minőség és a technológiai haladás melletti elköteleződésünkről.  Korábbi, nyilvánosan működő részvénytársaságnál megszerzett vezetői tapasztalata, illetve a Xeroxnál elért eredményei alapján az igazgatótanács és jómagam biztosak vagyunk abban, hogy ő a legmegfelelőbb ember arra, hogy a Xerox-ot irányítva előrevigye a vállalatot.” – mondta Ursula Burns, a Xerox jelenlegi vezérigazgatója.

 

2016. január 29-én a Xerox bejelentette, hogy a vállalatot felosztja két független, nyilvánosan működő részvénytársaságra. Az egyik Xerox lesz, amely a Dokumentum Technológia és a Dokumentum Outsourcing üzletágakat magába foglalva végzi tovább a tevékenységét. A másik cég, a Conduent az üzleti folyamatokat támogató szolgáltatásokat biztosító vállalatként működik a jövőben. A kettéválás az idei év végére fejeződik be.  

 

A Xerox vezető nemzetközi vállalat lesz a dokumentumkezelés és a dokumentum outsourcing területén a magas szintű technológiája, megoldásai és innovációi révén. A 2015-ben elért 11 milliárd dolláros bevételével a vállalat a jövőben is megbízható partnere marad a vevőinek, hozzásegítve őket ahhoz, hogy erősítsék hatékonyságukat, munkafolyamataikat és üzleti eredményeiket azáltal is, hogy jobban megismerik azt, hogyan, miért és hol dolgoznak az emberek.

 

A Conduent szintén vezető szolgáltató lesz az üzleti folyamatok területén a piaci és az állami szervezeteket támogatva abban, hogy széles skálán mozogva menedzseljék tranzakciós folyamataikat. A tavaly megközelítőleg 7 milliárd dolláros bevételt elért cég az olyan erőteljes növekedést mutató piacokra helyezi a hangsúlyt, mint a szállítás, az egészségügy, a kereskedelem és az állami szolgáltatók.

 

Az iparági veteránnak számító Jacobson 2012-ben csatlakozott a Xerox-hoz, ahol kezdetben a Nyomdaipari Üzletág elnöki posztját látta el. Két évvel később lett a Xerox Technology elnöke. Ebben a pozícióban ő volt a felelős a globális stratégia megalkotásáért, az értékesítési lánc működéséért, a marketingért, a technikai szolgáltatásokért, az ügyfélszolgálatért, a termékfejlesztésért, a gyártásért és a forgalmazásért. Mielőtt belépett a Xerox-hoz, a digitális ofszet nyomtatási megoldásokat kínáló Presstek elnöke és vezérigazgatója volt, ahol a nevéhez fűződik a vállalat világméretű terjeszkedésének a levezénylése.

 

„Nagy megtiszteltetés az igazgatótanács döntése, amely alapján kineveztek a világ egyik legikonikusabb vállalatának a vezetőjévé és az a bizalom, amire építve megteremhetjük a Xerox fényes jövőjét alapozva a vállalatot ma is jellemző fegyelmezett gazdálkodásra, a kiváló működésre és az ügyfélközpontúságra. Független vállalatként és a stratégiai jelentőségű átalakulás előnyével számolva magabiztosan valósítjuk meg elképzeléseinket és megragadjuk a lehető legtöbb lehetőséget annak érdekében, hogy erősítsük a főtevékenységünket és folytassuk a növekedésünket.” - hangsúlyozta Jacobson.

 

 

Jeff Jacobson életrajz

Jeffrey Jacobson jelenleg a Xerox Technology elnöke. Erre a posztra 2014. júliusában nevezték ki, és ekkor egyben a Xerox egyik alelnöke is lett. A szakember 2012. februárja óta áll a Xerox alkalmazásában.

 

Jelenlegi feladata kiterjed arra, hogy vezesse a vállalat technológiai üzletágát, amely széleskörű portfoliót kínál ügyfeleinek hardver, szoftver és szolgáltatási oldalról a kisvállalkozásoktól kezdve egészen a multinacionális cégekig. Ezen a poszton ő a felelős a globális stratégia megalkotásáért, az értékesítési lánc működéséért, a marketingért, a technikai szolgáltatásokért, az ügyfélszolgálatért, a termékfejlesztésért, a gyártásért és a forgalmazásért.

 

Jacobson 2012-ben csatlakozott a Xerox-hoz, mint a Nyomdaipari Üzletág elnöke, ahol hozzá tartozott a stratégiai vezetés, az üzemeltetés és a vállalat nyomdaipari rendszerek portfóliójának a termékfejlesztése a nemzetközi nyomdaipari piac számára. 2014-ben lett a Xerox Technology üzletág vezetője, ahol felelősségi köre kiterjedt a termékeket és megoldásokat magába foglaló technológiai portfolió erősítésére, a költségkeret menedzselésére, az ellátási lánc felügyeletére, a gyártásra és az általános hatékonyságra.

 

A Xerox előtt a Presstek elnöke és vezető tisztségviselője volt, ahol 2009-ben kapta meg az elnök-igazgató titulust. Ez megelőzően Jacobson az Eastman Kodak évi 3,6 milliárd dollárt termelő nyomdaipari csoportjának a vezető munkatársa volt. Továbbá öt évig látta el a Kodak Polychrome Graphics ügyvezetői feladatait, amely a Sun Chemical és az Eastman Kodak 1,7 milliárd dolláros éves forgalmat generáló vegyesvállalata volt.  

 

A most 56 éves szakember a New York Buffalo Állami Egyetemen diplomázott és mester fokozatot szerzett ipari kapcsolatokból a Cornell School Ipari Kapcsolatok szakán. Doktoriját a Pace University School jogi kurzusán érdemelte ki, amelyet a new york-i és a new jersey-i ügyvédi kamara is elismert.

 

Kulcsszavak: vezetőváltás Xerox

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05