Új ügyvezető alelnök a gefco csoportnál

Anne Lambusson felel a GEFCO és a PSA Csoport kapcsolataiért

forrás: Prím Online, 2016. július 19. 15:16

A GEFCO Csoport bejelentette, hogy Anne Lambussont nevezi ki a PSA szerződésekért felelős osztályának vezetőjévé. Anne Lambusson a végrehajtó bizottságban is helyet foglal.

A vasúti szállítás és az autóipar területén egyaránt komoly szakmai tapasztalattal rendelkező Anne Lambusson személyében az iparági szakértelem nemzetközi környezetben megszerzett vezetői képességekkel párosul. A PSA szerződésekért felelős osztályának vezetőjeként Paul-Henri Fréret helyét veszi át, aki ügyvezető alelnökként a kelet-ázsiai régió (ASOR) területi vezetője lesz.

 

Korábban az SNCF francia állami vasúttársaság Rhône-Alpes és Auvergne régiójáért felelős ügyvezető igazgatóként Anne Lambusson a vasúti hálózat felújítását és modernizálását célzó és az új mobilitási igényeknek megfelelő, nagy infrastrukturális projekteket irányított. Ezt megelőzően az SNCF csoport leányvállalata, a Keolis nemzetközi operatív részlegének alelnöki pozícióját töltötte be, ahol az üzemvitelért és új állami piaci koncessziókért felelt, valamint részt vett nemzetközi pályázati felhívásokon is. Az irányítása alatt álló hét leányvállalat jelentős fejlődést ért el ebben az időben.

 

Anne Lambusson 1988-ban a spanyolországi FASA-Renault tanácsadójaként kezdte pályafutását az autóiparban. Később európai lean termelési igazgatóként csatlakozott az európai Allied Signal Automotive csoporthoz, ezt követően Olaszországban lett gyárigazgató, végül európai szállítási és logisztikai igazgató.

 

Több mint nyolc évig dolgozott az ALSTOM Transportnál, ahol a Gördülőállomány divízióért felelős ipari alelnök, a feltörekvő üzleti egységekért (Kína, Brazília) felelős igazgató, valamint a Fiat Ferroviara Alstom Transport általi felvásárlását követően a nagysebességű vonatok számára készült felszerelések termékcsaládjáért felelős igazgató pozíciókat töltötte be. 

 

A későbbiekben csatlakozott az autóipari berendezéseket szállító VALEO-hoz, mint csoportszintű program- és projektigazgató, és a járműgyártók számára készült új termékek piaci bevezetését irányította. 

 

"Nagyon örülök, hogy fejlődésének kulcsfontosságú pillanatában csatlakozhatok a GEFCO Csoporthoz. Úgy hiszem, hogy a komplex ellátási lánc irányításának és a 4PL terület innovációjának képessége, valamint a Csoport működési kiválósága és globális hálózata mind olyan elismert értékek, amelyek az ipari szereplők kiemelt logisztikai partnerévé emelik a GEFCO-t. Aktívan kívánok hozzájárulni a PSA Csoport és a GEFCO partneri viszonyának erősítéséhez” – mondta Anne Lambussonn, a PSA szerződésekért felelős ügyvezető alelnöke.

 

Lambusse a párizsi École des Mines főiskolán szerzett PhD fokozatot mérnöki menedzsmentből, mérnöki végzettségét pedig az École Polytechnique Feminine-en szerezte. Ezenfelül ipari mérnöki szakirányú továbbképzést végzett az École Centrale de Paris-n, illetve vállalatirányításból szerzett egyetemi diplomát a párizsi Sorbonne-on. 

 

Különböző nemzetközi és francia csoportoknál töltött be igazgatói tisztséget, ezenkívül 2013-ban a Francia Köztársaság Becsületrendjének lovagi fokozatával (Légion d’Honneur, “Chevalier”) tüntették ki. 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09