Nem esett messze az alma a fájától

Retró számítógép időszaki kiállítás az újpesti Ifjúsági Házban

forrás: Prím Online, 2016. augusztus 28. 08:50

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) és Nagy Károly magángyűjtő negyven év számítógépterméséből mutat be ritkán látható, érdekes tárgyakat az új időszaki kiállításon.

A fókuszban a személyi számítógépek „fájának” legismertebb „gyümölcsei”, az idén negyvenéves Apple termékei állnak. Valódi ikonokat láthatunk a kiállítótérben: azokat a gépeket, amelyeket egy reklámban egyszerűen ember-társnak neveztek. A maguk idején igen drága gyártmányok ma is magángyűjtemények ékességei. A tárlaton látható az Apple cég első, nagy sorozatban gyártott személyi számítógépe, az Apple II – és a Macintosh előtt egy évvel, 1983-ban megjelent Lisa is, amely már a Macintosh és a konkurens Windows rendszerek megjelenése előtt elhozta az ikonvezérlés világát az otthonokba. 

 

 

A Nem esett messze az alma a fájától című tárlat impozáns mennyiségben vonultatja fel a Macintosh-gépcsalád számítógépeit, melyek közül többet működés közben tekinthetnek meg az érdeklődők. A több magángyűjtővel együttműködő rendezők a ritka számítógépek és perifériák mellett különleges képeket és dokumentumokat is bemutatnak: az egyik fotón például Göncz Árpád ismerkedik az Apple laptopjával.

 

A tárlat 2016. szeptember 7-től szeptember 22-ig látogatható Budapesten, az újpesti Ifjúsági Házban. A belépés ingyenes, a kiállítás hétköznapokon, 10 és 18 óra között látogatható. 

 

A múlt értékeinek megőrzését kiemelten kezelő NJSZT a civil szervezetek között egyedülálló tevékenységet folytat az informatikai örökségvédelemben. Ennek keretében az NJSZT egy világszínvonalú állandó kiállítást (A jövő múltja) működtet Szegeden. A Nagy Károllyal közös időszaki tárlat – az előzetesen eltervezett koncepciónak megfelelően - várhatóan októbertől A jövő múltja időszaki kiállításaként lesz látogatható.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09