Közös kutatás-fejlesztési központot nyit a Huawei és a Leica

A Max Berek Innovációs Laborban optikai rendszerek, számítógépes képalkotás, virtuális és kiterjesztett valóság területén végez majd kutatásokat a két cég

forrás: Prím Online, 2016. szeptember 25. 08:16

A Huawei és a Leica Camera AG bejelentette, hogy stratégiai együttműködésüket kiterjesztik egy közös kutatás-fejlesztési és innovációs központ, a Max Berek Innovációs Labor működtetésére.

Az új laborban elsősorban az optikai rendszerek és szoftveralapú technológiák területén végeznek további fejlesztéseket, amelyek célja, hogy a fotográfiai és mobileszköz alkalmazások széles körében biztosítanak jobb képminőséget.  A Leica székhelyén, a németországi Wetzlarban épülő központban emellett a számítógépes képalkotás, valamint a virtuális és kiterjesztett valóság területén is végeznek majd fejlesztéseket. A tervek szerint a két vállalat a jövőben német és nemzetközi egyetemekkel, illetve kutatóintézetekkel is együtt dolgozik majd. 

 

 

A Leica és a Huawei idén februárban jelentette be, hogy hosszú távú együttműködést kötött az okostelefonos fényképezés megújításáért, áprilisban pedig a Huawei bemutatta a Leicával közösen tervezett, azóta világszerte jelentős sikereket hozó, többszörös díjnyertes, dual kamerás P9 és P9 Plus okostelefonjait. Az új központot Dr. Andreas Kaufmann, a Leica Camera AG többségi tulajdonosa és a vállalat tanácsadó bizottságának elnöke, valamint a Huawei alapítója, Ren Zhengfei álmodták meg.

 

„A Max Berek Innovációs Labor megalapításával a Huawei és a Leica Camera AG kibővíti sikeres stratégiai együttműködésének kereteit, ez az új központ megalapozza a két vállalat úttörő képalkotási technológiák kifejlesztését célzó kooperációját” – mondta el Dr. Andreas Kaufmann.

 

A K+F központ a német Max Berekről (1886 – 1949), az első Leica lencsék megalkotójáról és a mikroszkópia úttörőjéről kapta nevét. Berek tervezte meg az Oskar Barnack által 1925-ben kifejlesztett legendás 35 mm-es kisfilmes fényképezőgép lencséjét. A 35 mm-es filmformátum a mai napig a mozgófilm és fényképezés legelterjedtebb formátuma.

 

„A jövőben az adatforgalom 90 százalékát képek és videók fogják alkotni” – mondta el Ren Zhengfei. „A Max Berek Innovációs Labor létrehozása még szorosabb együttműködést tesz lehetővé a Leicával a kép- és videóminőség folyamatos fejlesztése területén, hozzájárul ahhoz, hogy továbbra is a legkorszerűbb újításokat mutathassuk be az okostelefonos kamera piacon, és még nagyobb értéket biztosítsunk felhasználóinknak”. 

 

„A Huawei és a Leica is több éves kutatási tapasztalattal rendelkezik, innovatív erejük és prémium színvonaluk mellett mindkét cég rendíthetetlen elkötelezettséget tanúsít a kiváló minőség iránt. A Max Berek Innovációs Labor létrehozása történelmi lehetőséget biztosít a két cég erőforrásainak, szakértelmének és kutatás-fejlesztési tudásának egyesítésére” – nyilatkozta Markus Limberger, a Leica Camera AG operatív igazgatója és a Max Berek Innovációs Labor igazgatója. 

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09