Minden korábbinál több álláshirdetést tettek közzé a cégek szeptemberben

forrás: Prím Online, 2016. október 12. 12:38

Több online álláshirdetés, több hirdető és több jelentkezés jellemezte az elmúlt hónapot, mint eddig bármelyiket Magyarországon. A legnagyobb eséllyel az 1-3 éves tapasztalattal rendelkező, főiskolai végzettségű álláskeresők találnak munkát, de számos iparágban figyelhető meg a növekvő munkaerőigény. Továbbra is vezet a szakmunka a hirdetési kategóriák között, de fizikai munkára is sok munkavállalót keresnek, derült ki a vezető állásportál harmadik negyedéves jelentéséből.

A júliusi-szeptemberi időszakban 23 százalékkal növekedett a hirdetők, és tizenhét százalékkal a Profession felületeire feltöltött hirdetések száma a tavalyi harmadik negyedévhez képest az állásportál jelentése szerint. Mindeközben a portál adatbázisába regisztrálók száma 40 százalékkal emelkedett 2014 azonos időszakához képest. Az álláspiacon hagyományosan elenyésző eredményeket produkáló augusztus idén kiemelkedő ugrást hozott az állások és a jelentkezők számában is.

 

A legtöbb hirdetés a szakmunka (+39%), a fizikai munka (+55%), valamint gyártási feladatok (+15%) kategóriájában keres munkavállalókat. Az értékesítés kategóriában nyitott pozíciók száma nem változott, a tavalyi harmadik negyedévhez képest azonban másodikról negyedik helyre csúszott a hirdetési kategóriák között. 

 

A legtöbb jelentkezés ismét az adminisztráció kategóriába tartozó állásokra érkezett (+16%), amit az értékesítés (+7%), a szakmunka (+67%), valamint a fizikai munka (83%) követ – utóbbi kategóriába közel dupla annyian jelentkeztek, mint tavaly ilyenkor. A legtöbb munkavállalót programozó fejlesztő, bolti eladó, pénztáros, könyvelő, betanított munkás, illetve projektmenedzser pozíciókra keresték. A programozók, villamosmérnökök, szakácsok, minőségbiztosítási mérnökök most is rendkívül hamar találhatnak állásra, hiszen hiányszakmáknak minősülő területen dolgoznak.

 

 

Főiskolai végzettséggel és 1-3 év közötti munkatapasztalattal legjobbak az esélyeink

Végzettség szerint a hirdetések 36 százalékánál főiskolai végzettséget kérnek a munkáltatók, 32 százalékánál pedig középiskolai végzettség az elvárás. A jelentkezések esetében fordított az arány: a legtöbb jelentkezés középiskolai végzettséget igénylő állásokra érkezik (53%), ezt követi a főiskolai végzettséget igénylő állásokra történő jelentkezések száma (24%). 

 

Nagy a kereslet a pályakezdő munkavállalókra, majdnem az állások fele esetében (43%) 1-3 év közötti tapasztalatot kértek. Az álláskeresők a tapasztalatot nem igénylő állásokra jelentkeznek legaktívabban (40%), ezt pedig az 1-3 év közötti munkatapasztalat követi (37%). 

Továbbra is főváros-centrikus az álláspiac

Területi szórás alapján a munkavégzés helye a legtöbb állás esetében a főváros (55%), illetve Pest megye (13%). A jelentkezésekre még inkább főváros-centrikus megoszlás jellemző: túlnyomó többségük (68%) budapesti állásokra érkezett, 14 százalékuk pedig Pest megyei pozíciókra. 

 

A hirdetések 43 százaléka nem ír elő kötelezően nyelvtudást, azonban számos hirdetés elvár valamilyen szintű angol- (40%), illetve német nyelvismeretet (11%). A hirdetések feladása szerint a legnagyobb hirdetők listáját a Tesco, az IT Services, illetve a Trenkwalder vezetik.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05