A vállalatokkal közösen oldaná meg a világ problémáit az ENSZ

A mélyszegénység megszüntetése, a klímaváltozás megállítása és az egyenlőtlenségek elleni harc jelenthetik a legnagyobb kihívást az emberiség számára a 71 éves szervezet szerint

forrás: Prím Online, 2016. október 27. 09:08

Egyre jelentősebb szerepet kell vállalnia a magánszférának, a vállalatoknak, és az egyházaknak a világ legfontosabb globális problémáinak megoldásában az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) szerint. 

A fenntartható fejlődési célok 2030-ra kitűzött megvalósítása világszerte háromezer milliárd dollár költséggel, beruházással jár; így a hazai vállalatoknak is jó lehetőséget jelenthet, ha részt vesznek a globális problémák megoldásában - állítja Simai Mihály, a Magyar ENSZ Társaság (MENSZT) elnöke. A nemzetközi szervezet október 24-én ünnepelte megalakulásának 71-ik évfordulóját, míg az emberiség legégetőbb megoldandó feladatait összesítő 17 fenntartható fejlődési célt egy éve fogadták el. 

 

2016. október 26. Gőzerővel zajlik Magyarországon is az ENSZ által tavaly szeptember végén elfogadott 17 globális fenntartható fejlődési céllal kapcsolatos tájékoztató és előkészítő munka, többek közt számos rendezvénnyel, valamint az oktatási intézményekkel és a hazai vállalatokkal történő kapcsolatépítéssel is támogatja a célok megvalósulását a Magyar ENSZ Társaság (MENSZT) – mondta Simai Mihály, a társaság elnöke az ENSZ megalakulásának 71. évfordulója alkalmából. A „születésnapját” hétfőn ünneplő globális szervezet egy évvel ezelőtt, 2015. szeptember végén határozta meg azt az összesen 17, többségében 2030-ra elérendő fenntartható fejlődési célt, amelyek megvalósulásával jobbá tehető a világ az akkor már 8,5 milliárdnyi rajta élő ember számára. A fontosabb célkitűzések között megtaláljuk többek közt a mélyszegénység megszüntetését, az igazságtalanság és az egyenlőtlenségek elleni harcot, illetve a klímaváltozás problematikájának a megoldását is. 

 

 

A célok eléréséhez egyes becslések szerint mintegy 3000 milliárd dollárra van szükség, a finanszírozás előteremtésében, illetve a végrehajtásában a közfinanszírozás és kormányzati segélyek központi szerepet játszanak majd világszerte, ugyanakkor a magánszférából származó támogatások, adóreformok által beszedett többlet és az illegális pénzáramlások és korrupció csökkentése révén felszabadított források szintén elengedhetetlenek a sikerhez. „A fenntartható fejlődési célok esetében történt meg talán először az ENSZ történetében, hogy a vállalatoknak, a nemzetközi szakmai szövetségeknek és kamaráknak ilyen jelentős szerepet szántak a program kidolgozásában, illetve a megvalósításában. Ez mindenképpen érthető, hiszen a meghatározott problémakörök mindegyike globálisan érinti az üzleti életet, kapcsolódik hozzá” – emeli ki Simai Mihály. 

 

A vállalatoknak több szempontból is komoly szerepük lehet a fenntarthatósági célok megvalósulásának elősegítésében: egyrészt például olyan eszközök, technológiák elterjesztése által, amelyek segítik a tömegek információhoz való jutását, vagy növelik a termelés hatékonyságát, vagy a munkához jutást segítő, a megfelelő szakértelem kifejlesztését támogató képzések, illetve a technológiai fejlődést erősítő tudományos kutatómunkák indításával. „A tudásintenzív ágazatokban tevékenykedő magyarországi cégek, illetve az azokban dolgozó magasan képzett munkaerő számára is jó lehetőséget jelentene, ha a vállalatok aktívabb szerepet vállalnának az ENSZ által meghatározott célkitűzések megvalósításában” – véli Simai Mihály. Hozzáteszi: a Magyar ENSZ Társaság folyamatosan keresi az együttműködési lehetőségeket a Magyarországon tevékenykedő cégekkel. Véleménye szerint különösen fontos a nagy nemzetközi társaságok hálózatainak aktív részvétele, amelyeknek számos nálunk működő vállalat is része. Megjegyzi: a célok elérése és a feladatok  végrehajtása az egyes államokban feltételezi az adott ország állami szerveinek,tudományos életének, magánvállalkozásainak és a civil társadalom szervezeteinek együttműködését.

 

Az új technológiák elterjesztésének, ezek használatának többek közt a mezőgazdaság és élelmiszergyártás fejlesztésében lehet rendkívül nagy a szerepe. A világszerte megtermelt élelmiszer nagy részét elpazarolják, egyes szakértők szerint az éhínség globális megoldására nem is lenne szükség új gyártókapacitás létrehozására, hanem csupán a jelenleg megtermelt mennyiség megfelelőbb újraelosztására. A technológiáknak, digitális megoldásoknak az egészségügy globális problémáinak megoldásában is kiemelt lehet a szerepük, például a világméretű járványok elleni küzdelemben.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05